Fiatal kezdők és nagy öregek is megfordultak már nagy számban a Karinthy Színház színpadán 1994-re, sok izgalmas alakítással színesítve a színház történetét. A hosszú, nagy szériákban játszott igazi siker előadások mellett a Karinthyban az évek során továbbra is megmaradt a kísérletező szellem. Azonban az újszerű előadások nem arattak mindig osztatlan sikert. 1995-re nyilvánvalóvá vált, hogy nem szabad a kelenföldi közönséget nagy sokknak kitenni az újító szellemiségű darabokkal. De kísérletezések ide kísérletezések oda 1996-ban beköszöntött az első jubileuma a Karinthy Színháznak.

A színészi paletta sokszínűségének bemutatásául vegyük példaként az 1994-es évet. A nagy öregek között említhető Kézdy György, Koós Olga, Sztankay István, Sütz Ila, Muráti Lili, a pályakezdők között szerepeltek Németh Kristóf, Haumann Petra, Zakariás Éva és Miller Zoltán. Ezek a művészek mind nagyszerű alakításokkal tették emlékezetessé a Karinthy Színház előadásait. Azonban a nagy szériák, a többszázas előadások mellett a kísérletező próbálkozások nem hoztak nagy sikereket. Az egyik ilyen próbálkozása volt a színháznak 1995-ben Mastrosimone: Az erőszak határai című darabja. Az előadás első tíz percét a közönség bénult félelemben ülte végig. Aztán az egész előadást elutasította. Már aki végignézte. Mert volt, aki már közben távozott. Kiderült, hogy a kelenföldi közönséget csak egy bizonyos határig lehet és szabad sokkolni. Nem biztos, hogy Budán vagy a kerületben elfogadják a nézők ugyanazt, amit egy belvárosi szobaszínház vagy egy bejáratott művészszínház közönsége guggolva is kibír. Ezt az alapszabályt többször is meg kellett tanulnia a Karinthy Színháznak az évtizedek során. Karinthy Frigyes egyfelvonásosait, a Lepketáncot és a Mennyei riportot ugyanúgy elutasították a nézők, mint a művészileg ugyan nagyra értékelt, de kevés előadásszámot megért Harmadik Richárdunkat.

Sok-sok izgalmas vállalkozás után 1996-ban végre az első vállalható jubileumát ünnepelte a színház, a tizenötödik születésnapját. Szerencsés pillanat volt. Utána is gazdag és sikeres évadok követték egymást. Már volt rendszeresen idelátogató és minden bemutatóra fogékony törzsközönség. Voltak szívesen visszatérő, jelentős művészek. Valamint ebben az évben indult hódító útjára a Karinthy Színház fennállásának legsikeresebb előadása, a Tanár úr, kérem!.