A színház.hu oldalon találtuk ezt a cikket, ami a Tordai Hajnal, a Karinthy Színház előadásainak rendszeres jelmeztervezőjének munkáiból nyíló kiállításról szólt, íme hát igazgatónk, Karinthy Márton megnyitó beszéde:

"Megkértek, hogy beszélnék valamit Tordai Hajnal kiállításának megnyitóján. Eszembe villantak hosszú és unalmas kiállítás- megnyitók, ahol a közönség feszengve várta a szónoklat végét, hogy végre a műveket láthassa. Ezért most nem fogom elemezni sem Tordai Hajnal művészi fejlődését, sem tervezői korszakai ismérveit, pláne nem alkotói periódusait. Megtették ezt már sokan és most is, sokan, sokkal alkalmasabbak lennének erre.

Miről kell itt mégis beszélnem, töprengtem. Aztán rájöttem. Tordai Hajnal kiállítása előtt csakis magamról beszélhetek. Illetve azokról az emlékeimről, amelyekben Tordai Hajnal sokszor és intenzíven, mondhatni folyamatosan jelen van.

Már közös indulásunk is aggasztóan jellegzetes. Régi „fazekasosok” vagyunk mindketten. A gimnázium minden összejövetelén találkozunk, hol a szárazföldön, hol egy dunai hajón. Valami közös szellemi gyökér, kulturális hagyomány élhet bennünk. Aztán a Pinceszínház fél-amatőr fél-megszállott lelkesedése, a színház csinálás hőskorából. És azóta is mindig: Hajni mindig, minden sarkon és fordulóban felbukkant az életemben.

A régi Nemzeti Színházat a Csokonai utcai raktárral összekötő titokzatos alagútban is találkozhattunk volna. Legendás jelmeztervező tanárom a nagyszerű Laczkovich Piroska avatott be a létezésébe. Az volt ám a csoda. Annak a raktárnak állítólag még saját víztornya is volt, amely a színház hidraulikáját vezérelte, volt szellőző berendezése és menekülő útként is szolgált a történelem viharaiban. Esetleg nagy színpadi bukások után. Igen, csakis ott, azon a titkos folyosón találkozhattam legelőször Tordai Hajnival is.

Istenem micsoda nagy nevek jártak a színházi élet e bugyraiban! Laczkovich Piroska mellett Nagyajtai Teréz. Aztán Oláh Gusztáv, Ferencsik János, Nádasdy Kálmán. Az Operaház legendásan nagy korszakának legnagyobbjai. Közéjük csöppent be Hajni, a legutolsó utolsó utáni pillanatban, hogy még elkapja e nemzedék frakkját és minden titkot eltanuljon tőlük. Nomen est omen. Dr. Kapuváry Zelmának hívták a jelmeztár vezető festőjét, akinek Tordai Hajnal a helyébe lépett. Érzik e nevek misztikus hangulatát? Egy csodavilág hősei ők, olyan csodavilágé, ahonnan gyerekként egyikünk sem menekülhetett. Hajnalt csak legelső és legnagyobb mestere,Márk Tivadar szólította meg imigyen: Hajnalka, tőled sosem láttam gusztustalanságot!

Hát, nem is! Soha.

A színpadi csodát, a csalás művészetét viszont épp tőle tanulta el. 7 évig ugyanis Hajnal jelmezfestő volt a keze alatt. A fáma szerint Márk Tivadar a Csodálatos mandarin minden előadása előtt egy jelmeztári asztalra állította a tánclegenda Lakatos Gabriellát, hogy saját kezűleg húzzon piros ruhája szélére fekete csíkot. A primadonna ezért sosem öregedett ki a szerepéből és örökre a Mandarin és álmaink légies Lánya maradt. Az a Márk Tivadar tette ezt, akinek életművét most, a 100. évfordulójára Hajni gyűjtötte egybe, és aki még az egyszerű jutából is képes volt bársonyt varázsolni. Ha kellett, olykor akár még csomagolópapírból is. Innen aztán nem lehetett megállás a kis Hajnalka sorsában. A legjobb, legszebb nevek adták át neki a legféltettebb kincseiket.

Békés Andrástól, Forray Gábortól már a színház egészét tanulta ki. A színészek viszonyrendszerét, kapcsolati hálóját megismerve, ennek színvilágán keresztül az egész darabot tanulta meg értelmezni, színpadi ruhákba álmodni. Meg azt is, hogy a kórus a színpadi freskó ugyanolyan lényeges része, mint bármelyik szólista.

Az első önálló tervezése a Légy jó mindhalálig című Farkas Ferenc opera volt Mikó András mellett. Erről már nekem is személyes az emlékem: a hatalmas, nyomasztó, debreceni pályaudvar zsibongó magányában Kalmár Magdát Nyilas Misiként látom…

Úgy 25 évvel később A 7 pofon Miss Finigale komika szerepéhez Kalmár Magda ruháját Hajni már a Karinthy Színházban tervezi. Amikor először felolvastam Hajnalnak a 23 helyszínes darabot megkérdezte: Hány ruha kellene? Úgy hetvenöt darab, feleltem szemrebbenés nélkül. És hány van raktáron? Hát, tízet talán összeszedhetünk. Mekkora a költségvetésed, firtatta? Ezer forint, lódítottam. Meglesz, mondta Hajni. De aztán látványos legyen ám! szemtelenedtem el búcsúképpen. Az lett.

És vagy még 35 másik darabunk is. Így váltunk állandó munkatársakká. Hajnira mindig-minden körülmények között, akár álmából riasztva is számítani lehetett. Mi az, hogy lehetett? Lehet! Hajni az abszolút, folyamatos jelen idő. Nálunk is szállóige lett, ami országszerte: - Különleges igényed van? Hívd fel a Hajnit. Nem találod a legmegfelelőbbet, vagy nincs a raktárodon használható? Kérj tanácsot a Hajnitól. Ő a picéjéből, a padlásáról vagy akár a sifonérjából megtalálja a legalkalmasabb ruhát vagy kiegészítőt. Bármit, ami a színpadra kell. Hiszen még az Őrült nők ketrece aranyszobrának a ruhája is tőle van!

Csipkékben, szalmakalapokban, apró tárgyakban, mütyürökben ő a legjobb. Kimeríthetetlen. Évtizedek óta már nem csak jelmezeket tervez. Összegyűjt minden fellelhető értéket, kacatot, régi korokból itt maradt apró jellegzetességet, csecsebecsét. Leporolja, megragasztja, kiegészíti, felújítja, rendszerezi, katalogizálja: újra életre kelti azokat. A régi Nemzeti jelmeztárát először az Operett Mozsár utcai raktárában térképezte fel, onnan egy nedves kőbányai raktárba kísérte tovább aggasztó sorsukat és óvta meg őket az enyészettől. Az új NemzetibeJordán Tamás aktív együttműködésével régi színész grafikáktól, oszloprészletekig, torzókig és személyes tárgyakig mindent gyűjt, szállít, óv és szeret. Hajni egyszemélyes kultúr misszió és hagyománytisztelet.

Lehet, hogy Hajni a ma Gobbi Hildája? A színház imádata, gyűjtőszenvedélye, mániákussága és szervezőzsenije okán. És az emberről akkor még nem is beszéltünk. A szellemes, humor-teli csevegő-társról. A kitűnő szakácsnőről. A barátról, a haverról, minden színházi és nem színházi gondunk - bajunk aktív résztvevőjéről, orvoslójáról és megoldójáról. A magyar színházi élet örökös tagjáról, aki szinte minden magyar színházban megfordult és operától - operettig, gyerekdarabtól - musicalig, veretes prózától - vérbő kabaréig mindenhez tudása és felkészültsége és színházimádata legjavát adta, adja. Hajni a Karinthy Színház alapítói között is az egyik legalapítóbb, aki nem pusztán tervezőként, de mint barát funkcionál közöttünk. Mégpedig megunhatatlan beton-szeretettel.

Most is éppen, a legújabb darabnál: az Én, te, őt című mai, amerikai, prózai krimi vígjátékunk bemutatójánál,Verebes Pista rendezésében. A bemutató augusztus 6-án látható majd a Tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadon. Bujtornak egyébként még filmhez is tervezett, a Három testőr Afrikában című opushoz. Ahogyan aPillangókisasszonytól a Bohéméletig és az Aidáig Győrben, a My Fair Ladytől a La Mancha lovagjáig a Sík FerencNemzetijében, vagy a legnagyobb prózai darabokhoz, Leartől – Hamletig, vagy TamásiTündöklő Jeromosáig annyi más rendezőnek, országszerte.

- Maga miért jár mindig feketében -, kérdezi Medvegyenkó Másától a Sirály első mondatával. Tordai Hajnal is szinte mindig feketében jár. De nem azért, amiért Mása, mert – úgymond – gyászolná az életét. Épp ellenkezőleg. A sok szín után, amely életét beragyogja, amelyek átsugároznak a tervein, lényén és az egész művészetén, nem képes önmagát színesben látni. Ezért a feketéhez menekül.

Hajni! Innen üzenjük: Nincs szükséged színes ruhákra. Annyi fényt, színt és életkedvet hoztál, hozol mindannyiunk életébe, hogy nyugodtan akár már a háttérben is maradhatsz.

A szívünkben úgyis elöl vagy. Vagy a közepében.

Végül, hogy a kiállítás is megnyitására kerüljön, egy kis etimológia. Ismeretesek az Éjszaka csodái Weöres Sándornál, a Lágymányosi vagy éppen a Siófoki éjszakák apámnál, de jól ismerjük a kopár szik sarját is a déli verőn, Aranynál. Egyikünknek sem jutott viszont eddig eszébe, vajon milyen lehet egy „Tordai Hajnal”? A kiállítás erre is választ ad mindannyiunknak. Kérem, tekintsük meg együtt. Odabent már hajnalodik."

Karinthy Márton