HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2013.08.30. 17:47 Nird

Székfoglaló évadnyitó

Tegnap finoman említettük, hogy a 32. évad felé bizakodva oda-odapillantva született meg az ötlet, hogy egy Gálaműsorral nyitjuk meg a 2013-2014 számunkra eseménydúsabb szakaszát, hát nem is titkolózunk tovább, nézzük a nagy körvonalakat:

Tehát 2013 szeptember 10-én egy olyan műsorral várjuk Önöket, amiben színpadra lép színházunk történetének jónéhány művésze, hogy apró jelenetekkel, dalokkal, és egyéb műsorokkal fogadja újra a Bartók Béla 130 szám alatt a közönséget.

nemtudommiez.jpg

Az est során - amire a szokott helyeken válthatnak jegyet az érdeklődők - többek között Voith Ági, Bajor Imre, Pásztor Erzsi, és Csonka András is színpadra lép Verebes István műsorvezetésével kísérve. Házigazdnánk ezúttal is a színház igazgatója, Karinthy Márton, de inkább idebiggyesztünk egy ismertetőt, tessenek minket hívni, keresni, mert a rendelkezésre álló jegyek száma véges.

Ami minket illet: már nagyon várjuk, hogy a nyári hónapok után újra találkozzunk a megújult Karinthy Színházban.

gála.jpg

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr25485111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sugi1984 2013.09.11. 08:18:08

Először is szeretnék gratulálnia tegnapi gálaműsorhoz, igazán színvonalas előadásokat láthattunk. Volt azonban egy abszolút kedvencem, Székhelyi István jelenete, amely a költő, író saját temetéséről szólt... megmondaná nekem a címét? Interneten próbáltam rákeresni, de sikertelenül. Segítségét előre is köszönöm! :)

Nird 2013.09.11. 10:39:35

Köszönjük az elismerő szavakat. Székhelyi József a "Karinthy, a Frici" című eőadásból adott elő, erről részleteket itt olvashat: www.nyugat.hu/tartalom/cikk/66897_karinthy_a_frici_szekhelyi_jozsef_onallo_estje