HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2013.09.12. 12:56 Nird

Képek egy évad nyitányáról

Gála (1 of 29).jpg

Nagy örömmel és tárt karokkal vártuk Önöket vissza a megújult Karinthy Színházba, amit egy nagyszabású Gálaműsorral szerettünk volna felavatni és büszkén jelentjük, ez sikerült is. Ezért pedig a közreműködő színészeknek, a színház dolgozóinak, és a műsorvezetői feladatokat ellátó Verebes Istvánnak nem tudunk elég hálásak lenni.

Azonban szavak helyett beszéljenek Császár Réka fotói, alatta pedig sok egyéb mellett a Lovagias ügy és az Én, Te őt! rendezője által újrafogalmazott, köszöntő sorok olvashatók. És amíg Önök a képekben gyönyörködnek és a sorokat böngészik, mi már rögtön fejest is ugrunk, mert ugye holnap, szeptember 13-án bemutató előadás.

 

VEREBES ISTVÁN (JÓZSEF ATTILA): SZÜLETÉSNAPOMRA

HARMINCKÉT ÉVES LETTEM ÉN

S A BARTÓK BÉLA ÚT SZEGLETÉN

MINTÁZ

SZÍNHÁZ

 

CSODA, HOGY VAN ILY ÉPÜLET

MAGAM SEM ÉRTEM, HOGY LEHET

ENYÉM -

KEMÉNY

 

HARMINCKÉT ÉVEM ÍM BEÉRT

TELT HÁZZAL JÁTSZUNK ÉPP EZÉRT

OLYKOR

SOKSZOR

 

LEHETTEM VOLNA ÁLLAMI

KIT BÁRMIKOR LE LEHET VÁLTANI

HA KELL

HA NEM

 

DE HÜLYE AZÉRT MÁR NEM LESZEK

HOGY ELVONJÁK MIND A PÉNZEMET

MINDIG

MINDIG

SZEMEM A TÁVLATON TÚL  KILÁT

NEM MUTATUNK BE ITT LILÁT

SOHA

NOHA

 

ÍGY A KRITIKA FANYALOG

HÚZZA A SZÁJÁT ÉS NYAFOG:

MI KELL

SIKER?

 

MUSZÁJ, MERT HOGYHA NINCS SIKER

AZ ÖSSZES KÖZMŰ INNEN KIVER

BIZONY -

ISZONY

 

HOGY MAGAM SOHA NEM HAGYÁM

INSPIRÁLT APÁM, NAGYAPÁM

MARADJ

HALADJ

 

S VOLTAK BÁR HANGOK ELLENEM.

JÁTÉKOS KEDVŰ SZELLEMEM

HEVÉT

S NEVÉT

 

ÖRÖKÖLTEM, AZ ANGYALÁT

A KARINTHY JÓL INDULT, MINT CSALÁD:

FRICI

CINI

 

UTÁNUK  LOHOL SZELLEMEM

AMIT LEHET, AZT MEGTESZEM

S EGYBEN

ELVEM:

 

ÉN A SZÍNÉSZNEK ADOM, HA LELKES

AZ ESTI ELŐADÁS TELJES

BEVÉ

TELÉT

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr385508794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása