Verebes Istvánnal Földvári Péter beszélgetett idén nyáron, a Karinthy Színház legújabb bemutatóját megelőzően.

Az Én, te őt! című darab lesz a következő, amit a Karinthy Színházban rendez. Hogy talált a darabra, és hogy döntötte el, hogy ezt fogja megcsinálni?

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hogy ezt a darabot húsz-huszonöt évvel ezelőtt a Voith Ági adta a kezembe, hogy ő ezt megcsinálná két színésszel a Vidám Színpadon. Akkor a Tordy Gézáról és a Bodrogi Gyuláról volt szó, és miután a Bodrogi volt az igazgató, hogy miért nem jött létre, azt nem tudom.

Aztán én állandóan ajánlgattam, Voithtal, Voith nélkül ezt a darabot mindenhol, de nem kellett. Akkor eltűnt a darab, és aztán egy nap kiderült, hogy Komáromban van, mert odaadtam Komáromnak is, és ott a Danci, aki a könyvtáros, visszaadta nekem, és akkor odaadtam a Karinthy Marcinak.

De ezt a Voith Ági már nem játszhatja el sajnos, mert kinőtt belőle, de szerintem optimális a mostani szereposztás is.. Kedvem volt hozzá, mert nem szokványos a darab, nem szokványosan bulvár, hanem egyrészt annyira ostobán abszurd, gyermekien hülye a darab, másrészt pedig mégis ott van benne a mi összes indulatunk, szorongásunk, féltékenységünk, dühünk, ami egy háromszög-történetben létrejöhet.

Mennyit dolgozik egy kapott szövegkönyvön, és mennyire veszi figyelembe azt, hogy kik azok a színészek, akik játszani fogják, hogyha van arra lehetősége, hogy előtte már tudja, hogy kik lesznek?

Mindig a darabtól függ, de 4-5 hónappal, fél évvel előtte szeretem tudni, hogy ezt, vagy azt csinálom. Mert érdekes, azon túl, hogy minden darabot beütök a számítógépbe, akkor is, ha semmit se változtatok meg, minden mondatot kell, ismerjek, kell, jóvá hagyjak, hogy miért marad benne a darabban, miért hangzik el. Hogyha odaállok majd a színészek elé, és ők netán épp arra a mondatra rákérdeznek, akkor nekem kell tudnom válaszolnom. Nem az marad az érvényes, mert közben a próbák során minden változik, de helyt kell állnom, hogy a színész biztonságban érezze magát.

Más iránt pedig, ha nem csinálok semmit, csak tudom, hogy a darabot el kell kezdenem majd, akkor is érdekes módon dolgozik. Tehát belefogok a Cirkuszhercegnőbe majd január után, és már látok egy előadást, és azt, meg a történetet, meg mindent állandóan formázom az agyamban. A kép mindig változik, mindig eszembe jut valami, vagy valamit látok, és az eszembe juttatja, hogy ezt így kellene megcsinálni. Hogy odaállj, és mondjuk rögtönözhess, az csak akkor lehet, ha nagyon felkészült vagy. Ha nagyon tudod, hogy mit akarsz, nagyon látsz, érzel egy előadást, nagyon biztos vagy benne, hogy a színészekkel mit akarsz elérni.

Tökéletes előadás ugyanis nincs, szó volt róla, de sajnos azt még én se tudok rendezni. Olvasom a lapokban, hogy van, aki bevallja, neki sikerül. Irigylem az önhittségét..

Színészként is dolgozott nagyon sok rendezővel, és nagyon sok előadást is látott, és nagyon sok próbafolyamatban részt vett. Mit tart a legfontosabb dolognak, amitől Verebes rendez valamit és nem más?

Nincsenek önreflexióim a helyzetemet illetően. Annyit jegyzek meg csak, hogy nekem nincs stílusom. És nem baj, hogy másnak van, nagyon sok jó rendezőnek van nagyon-nagyon markáns, kontúros stílusjegye, de én mindig is vigyáztam rá, hogy nekem ne legyen. Eluntam volna magamat úgy. Ami a legfontosabb szerintem, és amit, mint színész is fontosnak tartottam, hogy a próbák ne legyenek, nyögve nyelősen unalmasak. Az, hogy egy előadás jó lesz, rossz lesz, közepes lesz, nehéz kiszámítani, mert ezeregy dologtól függ. De az, hogy a próbáknak legyen lendülete, legyen ihletettsége, legyen kedélyállapota, feszültsége, kitűzött célja, amit el kell érni éppen abban az egy, két, három, négy órában, tehát, hogy a rendező ne untassa a színészeket, mert az tuti, hogy hót bukás. Akkor meghal az előadás. A színész még a rossz javaslatból is tud építkezni: azt mondja majd, „ezt nem, de viszont az ellenkezőjét igen”.

Ez most már a harmadik bemutatója egymás után a Karinthy Színházban. Mennyire gondolkodik előre, és mennyire gondolja azt, hogy tovább fognak dolgozni együtt a Kelenföldi Pampákon?

Mivel a Marci nagyon dédelget engem, és én ennek nagyon örülök, nagyon szívesen megyek oda, ezért már most tudom, és megállapodtunk, hogy mához egy évre, tehát ugyanitt Tihanyban, elő bemutatóként, egy általam nagyon kedvelt szatírát, zenés darabot fogunk játszani, amit Fábri Péter írt. Tíz éve nem mutatta be senki, nem tudom, miért, mert nagyon jó. Nagyon mai édes figurákkal.  Megint a Bajor Imrének egy papedlivel, és más jó szerepek is vannak benne. Ami az érdekes, hogy a Péternek a lánya szerzi a zenét. Ami még nem történt meg köztük se, mert a Várkonyi Mátyással dolgozott mindig, de a Várkonyi valahogy, nem tudom, nem akarta. Kérdezte a Fábri, hogy én mit szólok, mondtam gyerünk, persze! Tehát egyszerre zeneszerzőt is avatunk. Ennyire előre tudom, hogy mi a dolgom.

De a Marci is eléggé pontosan tervez. A magyar színházakban általában még márciusban sem tudják, hogy mit fognak játszani szeptemberben. A Marci olyan színigazgató, hozzáteszem én is ilyen voltam, hogy van egy menüje, nekem is mindig a fiókomban volt 6-8 tartalék darab, hogy ha valami nem stimmel, akkor változtatunk és azt mutatjuk be. A Marci nyitott arra, hogyha valaki visz valami jót, akkor azt mondja, hogy gyerünk! Igazi teátrumi direktor. Nagyon kitanulta azt, hogy hogy kell színházat igazgatni. Gyerekkorától. Mert már akkor is színházat igazgatott, csak olyan picit, emlékszem rá.

A Karinthy Színház mellett több helyen is dolgozni fog most. Minek köszönhető az, hogy ilyen sokat dolgozik, és mennyi az, ami egy évadba belefér. Hány előadás fér bele egy évben egy rendezőnek?

Ezt az évadot egy kicsit túlvállaltam. De egyrészt már előre tudtam készülni, de Igazság szerint, felelősségteljesen két produkciónál többet egy évadban nem tanácsos rendezni. Főleg mondjuk gyakorlatlanabb rendezőnek semmiképp sem.

A négy rendezés próbatétel. Csak manapság az ember nem tudja, hogy holnapután kap-e újabb ajánlatot., Az elkövetkező három darab, amit rendezek, az Orlainál, a József Attila Színházban és az Operettszínházban, az mind-mind olyan feladat, ami ezért vagy azért, de kockázat számomra, ami engem is próbára tesz. Kalandor vagyok. Orlainál két olyan színésszel fogok dolgozni, akikkel harminc éve nem dolgoztam, de nagyon-nagyon közel állnak hozzám: Hernádi és Kern. Ennyire szeretett barátokkal dolgozni életveszélyes.

A József Attila Színház, az egy teljesen új hang, nagyon hiszek benne. Az alap egy meglévő történet, a Hattyúdal című filmnek a története, amibe beleszerkesztettem huszonhét Republic-dalt, szinte majdnem olyan az egész, mint egy rockopera, nagyon kevés a próza benne, és azt hiszem, pazarul illeszkednek a darabba. Ez egyben egy tisztelgés mis részemről szeretett barátom, Cipő emléke iránt, akinek régóta ígértem egy zenés színházi bemutatót, nagyon fáj nekem, hogy nem érhette meg.

Az Operettszínházban a Cirkuszhercegnő nagyon nagy vállalás, amit némileg át is kell írni, ki is kell találni, szóval virtus. Na, most majd nemcsak Kero, hanem én is odarakom a magamét! Igaz, tizenkettedik éve megy ott a Mágnás Miska-rendezésem a Bajorral, most megnézzük, kibír-e a Cirkuszhercegnő is tizenkét évet.

A születésnapja után beszélgetünk. Mennyire foglalkoztatja a kora, a kor, vagy maga az idő, vagy annak múlása?

Amíg meg nem halok, addig foglalkoztat, az biztos. Utána már nem érdekel majd. Fura. Egyrészt tudomásul veszem, hogy 65 éves vagyok, mert 65 évet éltem végig, és a 65 év eléggé eseménydús volt. Másrészt valahogy meg azt érzem, hogy a karakterem, vagy a bensőm, vagy az inspirációm nem változott, tehát azok nem lettek 65 évesek. Arra nagyon szeretnék vigyázni, főleg most, hogy egy kicsit le is fogytam, hogy olyan görnyedt öreg ember ne legyek, mert ha olyan leszek, akkor nem fogok kimozdulni a szobámból, azt, hogy szánjanak, azt nem bírnám elviselni. Néha nézem az utcán, hogy mennek idősebb, vagy nálam fiatalabb, vagy velem egykorú emberek, és néha arra gondolok, hogyha kicsit összeszednék magukat, akkor talán nem is tűnnének annyira öregnek. Ha eljön számomra is a trottyos idő, akkor itthon maradok, Aki szeret, az elnézni, hogy ülök majd itt, mint egy hülye.