HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2013.10.01. 14:24 Nird

Októberben Kelenföldön

Az október elseje egyrészt ugye azt jelenti, hogy már nem igazán kapaszkodhatunk sem az indián nyár gondolatába, sem vénasszonyok nyarába, mert már vitathatatlanul ősz van, a suli is tart már egy hónapja szóval ideje a virágokat is beszedni az ablakból. De ha ezeken a negatívumokon túltesszük magunkat, leporoljuk a teáskannát, és nekiülünk átböngészni a Karinthy Színház műsorát, rögtön láthatjuk, hogy most már aztán tényleg úgy elkezdődött az évad, hogy meg sem állunk májusig.

Harmadikán ugye itt lesz nekünk rögtön az ÉN, TE ŐT! című előadás, aminek van egy rövid videója, a galériánkban pedig fényképei is, tessenek nézelődni, kattintgatni.

Emellett a már régről ismert Válás Budán, és a Szent Péter esernyője is visszatér, utóbbi kapcsán megint van miért a playre kattintani, de hamarosan igaz lesz ez a Válás Budán című előadásra is.

KLOTILD NÉNIT még nem mutattuk meg a nagyérdeműnek, de 11-én ez is megtörténik, van is róla néhány képünk, de ugye ez azért még nem az igazi, a pulcsi is saját, a bot is csak jelzés:

SZEGÉNY DÁNIELT nem kell külön bemutatni, Szanitter Dávid már éppen eleget koptatta ugyanannak a hegyi üdülőháznak a padlószőnyegét, mint Tordy Géza vagy Kováts Adél, a TANÁR ÚR, KÉREM! meg aztán már olyannyira része a Karinthy Színháznak, mint az idén felújított széksorok vagy az előadás kezdetét jelző dallam.

Ami viszont igazi kuriózumnak ígérkezik, az Esztergályos Cecília Stand up show-ja, a MEDDIG VAGYOK?! és Vándor Éva egyszemélyes előadása, a már tavaly is látható SHIRLEY VALENTINE. Persze nem feledkezünk meg a tavalyi évad nagy közönségsikeréről, a LOVAGIAS ÜGYRŐL sem (erről Debrecenben készült képek alább láthatók is), de a hónap finishében is vár ránk egy izgalmas este Egri Mártával KALAUZ JUTKA szerepében.

Szóval tessenek körbenézni a műsorban, mert reményeink szerint tényleg mindenki talál magának való szórakozást az előadások között, úgyhogy ennek megfelelően mi zárjuk is sorainkat, találkozunk a Bartók Béla úton októberben, vagy ha akkor nem is, hát majd novemberben.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr505544944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása