HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2013.11.08. 11:53 Nird

Kalauz Jutka november 10-én

Íme, a Karinthy Színházban november 10-én látható Kalauz Jutka kapcsán rögzített videónk:

Szólj hozzá!


2013.11.04. 15:33 Nird

Nők - az olvasópróbán jártunk

A múlt hetet újabb olvasópróbával zártuk, a Klotild néni után ismét Karinthy Márton vállalta magára a rendezői feladatokat. Ugyanis Karinthy Ferenc Nők című előadását mutatjuk be nézőinknek nem sokkal az ezekben a pillanatokban is a színházban próbáló Ördög című Molnár Ferenc darab után.

A Nők olvasópróbáján Császár Réka fotózott, ezen a linken pedig olvashatják az előadás színlapját, jó szórakozást kívánunk!

Szólj hozzá!


2013.10.31. 18:46 Nird

Janika goes to Hódmezővásárhely

Kedvenc fiktív színésznőnk, Polgár Gizi indul útnak november 6-án - Fenek Jenőstül, Malvinostul, meg amúgy a teljes szereposztásostul -, hogy a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ nézőinek is megmutathassuk ezt a kedves történetet egy nem mindennapi családról középpontban Janikával, a pesti gimnazista fiúval, aki leginkább egy naíva vonásait örökölte.

Szólj hozzá!


2013.10.27. 13:40 Nird

Novemberben egy színházban

Ezen az október végi, szerencsénkre még bőséggel napsütéses, kicsit álmos, és legalább annyira békés vasárnapon - amikor néhány órán belül, egészen pontosan délután háromkor Janika lép színpadra - álljunk meg egy pillanatra és nézzük, hogy mit tartogat számunkra a hamarosan beköszöntő november.

janika_7b.jpg

A műsorunk egy ideje már elérhető a honlapunkon, abból látható is, hogy a legutóbbi bemutatóinkon, a Klotild nénin és az Én, Te őt!-ön túl újabb címmel bővül a repertoár, mert Balikó Tamás rendezésében már készül Molnár Ferenc Az ördög című darabja, be is néztünk az egyik próbára, ahol valami ilyesmit láttunk:

ordogk.jpg

Szólj hozzá!


2013.10.24. 10:25 Nird

Akikre emlékezünk

A Karinthy Színház idei évadát egy nagyszabású gálaműsorral nyitottuk meg. Rengeteg színművész válllalta, hogy közreműködik az eseményen és nagy örömünkre a nézőtér is újra megtelt.

Azonban időről időre fontos megállni, hogy emlékezzünk színészekre, akik ma már sajnos nincsenek közöttünk. A gálaműsor egyik fontos állomása éppen ezért az a videóösszeállítás volt, aminek segítségével egy pillanatra felidézhettük színházunk nagy művészeit. Nézzék meg velünk a következő képsorokat.

Szólj hozzá!


2013.10.17. 10:31 Nird

Csongor és Tünde - A próbán jártunk

A Nemes Nagy Ágnes Színészképző Iskola növendékei mutatják be színházunk egyébként a tavalyihoz képest jóval nagyobb és jóval forgóbb színpadán a Csongor és Tünde című produkciójukat, mi pedig ennek apropóján beszöktünk az egyik próbájukra, hogy néhány képet készítsünk, ezeket lehet alább megnézni, jó szórakozást!

A fotókat Nagy Dániel készítette.

Szólj hozzá!


2013.10.15. 09:32 Nird

Kritikák és videó egy bemutató kapcsán

A Klotild néni című, legújabb bemutatónk - örömmel jelentjük - múlt hét pénteken zajos sikert aratott, Vaszary Gábor darabját Karinthy Márton rendezésében láthatta a közönség és fogadta tapssal, elismeréssel, és gratulációkkal.

Persze ez az előadás sem maradhatott visszhang nélkül, ezek közül kettőt ki is emelünk ebben a bejegyzésben, de előtte gyorsan beágyazunk egy videót, amit a facebookon már megígértünk és amúgy is az előadáshoz köthető:

És akkor íme a két bejegyzés:

Szólj hozzá!


2013.10.11. 14:32 Nird

Klotild néni - az előadás képekben

A Karinthy Színház legújabb előadását ma este, október 11-én tekintheti meg a közönség, azonban a főpróbán készült fényképeken keresztül bárki közelebbről is megnézheti legújabb bemutatónk egy-egy pillanatát. Ehhez nem kell mást tenni, csak ide kattintani.

Szólj hozzá!


2013.10.08. 17:58 Nird

Novemberben is várjuk Önöket

A Karinthy Színház következő, novemberi havi műsora is elérhető honlapunkon, továbbra is sok szeretettel várjuk Önöket a Bartók Béla úton régi darabokkal és új bemutatókkal! Kattintsanak ide a részletes műsorért!

Szólj hozzá!


2013.10.01. 14:24 Nird

Októberben Kelenföldön

Az október elseje egyrészt ugye azt jelenti, hogy már nem igazán kapaszkodhatunk sem az indián nyár gondolatába, sem vénasszonyok nyarába, mert már vitathatatlanul ősz van, a suli is tart már egy hónapja szóval ideje a virágokat is beszedni az ablakból. De ha ezeken a negatívumokon túltesszük magunkat, leporoljuk a teáskannát, és nekiülünk átböngészni a Karinthy Színház műsorát, rögtön láthatjuk, hogy most már aztán tényleg úgy elkezdődött az évad, hogy meg sem állunk májusig.

Harmadikán ugye itt lesz nekünk rögtön az ÉN, TE ŐT! című előadás, aminek van egy rövid videója, a galériánkban pedig fényképei is, tessenek nézelődni, kattintgatni.

Szólj hozzá!


2013.09.26. 11:42 Nird

Klotild néni készülődik

Pár hete már elkezdődött a Klotild néni című legújabb bemutatónk próbafolyamata, amit október közepén a nagyérdemű elé is viszünk többek között Pápai Erika, Miller Zoltán, Szacsvay László, és Csere László főszereplésével.

A darab, amiből a 32. évad második bemutatója készül, Vaszary Gábor műve, és a színlapon az alábbi sorokkal ajánlottuk nézőink figyelmébe:

"A vígjáték irodalom tele van híres nénikkel. Máli néni, Léni néni, Róza néni sőt a Charley nénje. De vajon ki ismeri Klotild nénit? Szinte senki. Eddig. Mert Vaszary komédiája ismertté teszi majd a Klotild néni nevét.  Klotild néni finom és kulturált, idős nagynéni. Senki sem ismeri túl jól. De mindenki rá hivatkozik. Főleg a randevúkra surranó ravasz házastársak. A Klotild néni a magyar komédiák fergeteges fajtájához tartozik. Leginkább Feydeau komédiáinak világára emlékeztet. Mégis jellegzetesen magyar és jellegzetesen pesti bohózat. Szereplői úgy keverednek kínos szituációba, hogy közben alig veszik észre: az életük is kátyúba került. Megpróbálnak kiverekedni a kényes helyzetekből, de csak egyre mélyebb félreértések ingoványába süllyednek.  Legyen elég annyi, hogy Klotild néni a végére mindent megold. Vagy éppen semmit. Nézőpont kérdése az egész."

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kívülről csendes Bartók Béla úti, valaha volt Haladás mozi épületében szorgos munka zajlik, a díszlet díszül, a világítás világít, a szerep csiszolódik, és a darab egésze pedig magabiztosan halad afelé a pont felé, amikor egy vadonatúj díszlet elől gördül fel a függöny és igazgatónk, Karinthy Márton újra egy saját rendezésű darabnak drukkolhat.

Erre szót többet nem is érdemes vesztegetni, inkább nézzenek be hozzánk a legutóbbi próbán készült fotóinkon keresztül, íme:

Szólj hozzá!


2013.09.24. 07:32 Nird

Évadnyitó Színházi Fesztivál

 A Karinthy Színház csapata Glogova népével karöltve kilátogatott az Évadnyitó Színházi Fesztiválra, ahol sok ismerőssel, színésszel és nézővel egyaránt találkoztunk. A napsütéses őszi vasárnapon készült képeinkért látogassanak el facebook oldalunkra ezen a linken.

Szólj hozzá!


2013.09.16. 13:12 Nird

Interjú Verebes Istvánnal

Verebes Istvánnal Földvári Péter beszélgetett idén nyáron, a Karinthy Színház legújabb bemutatóját megelőzően.

 

Az Én, te őt! című darab lesz a következő, amit a Karinthy Színházban rendez. Hogy talált a darabra, és hogy döntötte el, hogy ezt fogja megcsinálni?

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hogy ezt a darabot húsz-huszonöt évvel ezelőtt a Voith Ági adta a kezembe, hogy ő ezt megcsinálná két színésszel a Vidám Színpadon. Akkor a Tordy Gézáról és a Bodrogi Gyuláról volt szó, és miután a Bodrogi volt az igazgató, hogy miért nem jött létre, azt nem tudom.

Eto (7 of 24).jpg

Aztán én állandóan ajánlgattam, Voithtal, Voith nélkül ezt a darabot mindenhol, de nem kellett. Akkor eltűnt a darab, és aztán egy nap kiderült, hogy Komáromban van, mert odaadtam Komáromnak is, és ott a Danci, aki a könyvtáros, visszaadta nekem, és akkor odaadtam a Karinthy Marcinak.

De ezt a Voith Ági már nem játszhatja el sajnos, mert kinőtt belőle, de szerintem optimális a mostani szereposztás is.. Kedvem volt hozzá, mert nem szokványos a darab, nem szokványosan bulvár, hanem egyrészt annyira ostobán abszurd, gyermekien hülye a darab, másrészt pedig mégis ott van benne a mi összes indulatunk, szorongásunk, féltékenységünk, dühünk, ami egy háromszög-történetben létrejöhet.

Szólj hozzá!


2013.09.12. 12:56 Nird

Képek egy évad nyitányáról

Gála (1 of 29).jpg

Nagy örömmel és tárt karokkal vártuk Önöket vissza a megújult Karinthy Színházba, amit egy nagyszabású Gálaműsorral szerettünk volna felavatni és büszkén jelentjük, ez sikerült is. Ezért pedig a közreműködő színészeknek, a színház dolgozóinak, és a műsorvezetői feladatokat ellátó Verebes Istvánnak nem tudunk elég hálásak lenni.

Azonban szavak helyett beszéljenek Császár Réka fotói, alatta pedig sok egyéb mellett a Lovagias ügy és az Én, Te őt! rendezője által újrafogalmazott, köszöntő sorok olvashatók. És amíg Önök a képekben gyönyörködnek és a sorokat böngészik, mi már rögtön fejest is ugrunk, mert ugye holnap, szeptember 13-án bemutató előadás.

 

VEREBES ISTVÁN (JÓZSEF ATTILA): SZÜLETÉSNAPOMRA

HARMINCKÉT ÉVES LETTEM ÉN

S A BARTÓK BÉLA ÚT SZEGLETÉN

MINTÁZ

SZÍNHÁZ

 

CSODA, HOGY VAN ILY ÉPÜLET

MAGAM SEM ÉRTEM, HOGY LEHET

ENYÉM -

KEMÉNY

 

HARMINCKÉT ÉVEM ÍM BEÉRT

TELT HÁZZAL JÁTSZUNK ÉPP EZÉRT

OLYKOR

SOKSZOR

 

LEHETTEM VOLNA ÁLLAMI

KIT BÁRMIKOR LE LEHET VÁLTANI

HA KELL

HA NEM

 

DE HÜLYE AZÉRT MÁR NEM LESZEK

HOGY ELVONJÁK MIND A PÉNZEMET

MINDIG

MINDIG

SZEMEM A TÁVLATON TÚL  KILÁT

NEM MUTATUNK BE ITT LILÁT

SOHA

NOHA

 

ÍGY A KRITIKA FANYALOG

HÚZZA A SZÁJÁT ÉS NYAFOG:

MI KELL

SIKER?

 

MUSZÁJ, MERT HOGYHA NINCS SIKER

AZ ÖSSZES KÖZMŰ INNEN KIVER

BIZONY -

ISZONY

 

HOGY MAGAM SOHA NEM HAGYÁM

INSPIRÁLT APÁM, NAGYAPÁM

MARADJ

HALADJ

 

S VOLTAK BÁR HANGOK ELLENEM.

JÁTÉKOS KEDVŰ SZELLEMEM

HEVÉT

S NEVÉT

 

ÖRÖKÖLTEM, AZ ANGYALÁT

A KARINTHY JÓL INDULT, MINT CSALÁD:

FRICI

CINI

 

UTÁNUK  LOHOL SZELLEMEM

AMIT LEHET, AZT MEGTESZEM

S EGYBEN

ELVEM:

 

ÉN A SZÍNÉSZNEK ADOM, HA LELKES

AZ ESTI ELŐADÁS TELJES

BEVÉ

TELÉT

 

Szólj hozzá!


2013.09.09. 15:47 Nird

Kezdődik egy évad

Mit is lehetne ilyenkor írni: nagy izgalommal és még nagyobb lelkesedéssel nézünk a holnapi nap elé, a megújult Karinthy Színház függönye libbenésre készen várja a nézőket.

Korábbi bejegyzésünkben összeszedtük már, hogy milyen izgalmas és mozgalmas műsorral készülünk Voith Ágitól Bajor Imréig egy vitathatatlanul egyedülálló színészgárdával a fellépők névsorában, úgyhogy azt inkább csak belinkeljük ide, és felhívjuk még gyorsan az Önök figyelmét, hogy jegyeket az utolsó pillanatban is válthatnak a - de most tényleg nem viccelünk - szintén megújult karinthyszinhaz.hu-n található elérhetőségeken.

nemtudommiez.jpg

Szólj hozzá!


2013.09.03. 12:57 Nird

Megújuló honlap

Így, visszatekintve az idei nyárra, nagyon úgy tűnik, hogy sok tekintetben a megújulás hónapjai vannak mögöttünk, mert ugye írtunk már a színpadról és a nézőtérről is, ráadásul mindezt egy Gálaműsorral hamarosan fel is avatjuk (Van erre amúgy egy eseményünk is, egészen pontosan itt). De ennél egy kicsit messzebb is merészkedtünk, és a Karinthy Színház internetes felületét is megújítottuk (pontosabban újítjuk folyamatosan, de már amolyan Béta szinten készen vagyunk).

Mert volt ugye nekünk egy régi szép weblapunk, de az abban az időben élesedett, amikor még kimondtuk a www-t, és például a facebookot is inkább hívtuk wiwnek, azóta meg ugye sok víz lefolyt a Dunán, ideje volt tehát ráncfelvarrás helyett teljesen újból nekifutni egy honlap kifaragásának. Ez most jutott el odáig, hogy látogatóink számára elérhetővé mertük tenni, tessenek körbenézni, és ha esetleg találnak, a hibákat nekünk továbbítani, mi mutatóujjal az egér gombján várunk minden észrevételt. De előbb íme az átalakítás folyamatábrája, avagy hogy csinálj új honlapot három lépésben:

folyamatábra.jpg

Szóval a bináris rendszerben is gyöngyöztek a homlokok a nyáron, de bízunk benne, hogy örömmel, tárt karokkal, és teljes ablakra nyitott böngészővel fogadják az új www.karinthyszinhaz.hu oldalt és ha valaki még azt is megírja kommentben, hogy a barkóbában egy weblap fogalom-e vagy tárgy, azért külön hálásak leszünk.

Szólj hozzá!


2013.09.01. 15:22 Nird

Pozsonyi Piknik

A Karinthy Színház - Buda Népszerű Mártonjával együtt - kilátogatott az idén ötödik alkalommal megrendezett Pozsonyi Piknikre, hogy megmutassa Újlipótváros és amúgy meg egész Budapest egy kellemes szombati sétára kapható lakosainak, hogy mivel is készülünk a következő évadban. Azon túl, hogy elújságoltuk Önöknek az új bemutatókat - példának okáért a Klotild nénit -, Bicskey Lukács és Pethő Kincső Márkus Tibor zongorakíséretére a színpadon is szórakoztatta a közönséget. Az ilyen eseményekről pedig mindig sokkal nehezebb szóban beszámolni, mint képekben, szóval beágyazunk egy galériát, tessenek megnézni.

Szólj hozzá!


2013.08.30. 17:47 Nird

Székfoglaló évadnyitó

Tegnap finoman említettük, hogy a 32. évad felé bizakodva oda-odapillantva született meg az ötlet, hogy egy Gálaműsorral nyitjuk meg a 2013-2014 számunkra eseménydúsabb szakaszát, hát nem is titkolózunk tovább, nézzük a nagy körvonalakat:

Tehát 2013 szeptember 10-én egy olyan műsorral várjuk Önöket, amiben színpadra lép színházunk történetének jónéhány művésze, hogy apró jelenetekkel, dalokkal, és egyéb műsorokkal fogadja újra a Bartók Béla 130 szám alatt a közönséget.

nemtudommiez.jpg

2 komment


2013.08.29. 18:02 Nird

Megújuló színpadhoz megújul a nézőtér

Kerüljön beljebb, foglaljon helyet

Így, hogy a 32. évad kopogtat a bejárati ajtónkon, kicsit magasabb fordulatszámra kapcsolunk, és - némi képzavarnak engedve - a lovak közé csapunk, hogy kellő lendülettel fussunk neki az új idénynek.

Ennek egyik állomása a szeptember tizedikére meghirdetett gálaműsorunk lesz, amiről holnap úgy 70%-ban le is rántjuk a leplet, de akit igazán érdekelnek a részletek, az nézzen el hozzánk a Pozsonyi Pikniken most szombaton, mert ugye ott is lehet velünk találkozni.

Szólj hozzá!


2013.08.28. 14:27 Nird

Gála-est, olvasópróba, meg ugye az ősz

Lassan őszbe fordul a nyár, és ennek megfelelően - nem is akármilyen körülmények között, de erről később - hamarosan újra élettel telik meg a Karinthy Színház színpada. Rögtön 10-én már egy meglepetés műsorral várjuk az érdeklődöket, amit most még egy-két napig fedjen titokzatos homály, 13-án pedig a Verebes István rendezte Én, Te őt! című darabot mutatjuk be. Ugye ez az az előadás, amit már előbemutattunk Tihanyban, de most végre a törzsközönségünk is megnézheti, ahogy a Dobó Kata, Bajor Imre, és Csonka András hármas felvonásokon keresztül próbálja csökkenteni az egy négyzetméterre jutó főszereplők számát.

Amúgy erről az előbemutatóról ugyancsak részleteiben fogunk beszámolni hamarosan (ahogy a www.karintyszinhaz.hu oldalt érintő változásokról, vagy éppen a debreceni és a kaposvári nyári előadásainkról is) szóval most lapozzunk is egyet egészen pontosan "előre" az e hét hétfői napig, amikor Karinthy Márton legújabb rendezésének, Vaszari Gábor Klotild nénijének az olvasópóbáját tartottuk amit valahogy így lehet elképzelni csak éppen színesben, némi felfele tekert volume-vel.

A szereposztás magáért beszél, kopipéjszteljük is gyorsan, és bíztatunk mindnekit, hogy árgus szemekkel figyelje a ténykedésünket, mert egy elég mozgalmas évad elég mozgalmas szeptemberének nézünk elébe!

Vaszary  Gábor

KLOTILD NÉNI

Bohózat három felvonásban

 

 

                                    Férj ………………………………MILLER ZOLTÁN

                                    Feleség………………………….PÁPAI ERIKA

                                    Leskovics……………………….SZACSVAY LÁSZLÓ

                                    Feri ………………………………CSERE LÁSZLÓ

                                    Mari……………………………… EGRI KATI

                                    Kázmér…………………………..MARTON RÓBERT

                                    Iboly   …………………………….BOZÓ ANDREA

                                    Kovács…………………………..MIHÁLYI GYŐZŐ

                                    Zizi………………………………..EKE ANGÉLA

                                    Flórián……………………………SZŰCS PÉTER PÁL

                                    Oszkár……………………………NÉMETH GÁBOR

 

Jelmez: Tordai Hajnal  |  Díszlet: Húros Annamária

Világítástervező: Király Tamás  |  Zene: Nyitrai László

Fény: Joó Sándor  |  Hang: Román Dávid  |  Súgó: Csesznek Judit

Díszlet kivitelezés: Major Attila |  Kellék: Czinka Gábor

Szcenika, produkciós asszisztens: Ridzi Gábor

A rendező munkatársa: Jánoska Zsuzsa

                                                                 

Rendező:

Karinthy Márton

Szólj hozzá!


2013.08.06. 12:53 Nird

Balatoni nyár

Hosszú, és a külső szemlélő számára eseménytelen hónapok után a Karinthy Színház ismét a lovak közé csap, és a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadon áll a nagyérdemű elé, amit mi magunk is úgy vártunk már, hogy csak na.

1116062_10151572552232475_943063647_o.jpg

Tehát dobpergés, dobpergés, konfetti, augusztus 9-én Verebes István rendezésében lesz látható az Én, Te őt! című darab előbemutatója Dobó Katával, Bajor Imrével, és Csonka Andrással, majd augusztus 10-én cserélődik a díszlet, és Bajor Gizi színművésznő otthonába nézhetünk be a Janika című előadás helyszíneként.

A következő napok tehát ismét a próbákról, a készülődésről, és az előadás előtti percek összetéveszthetetlen izgalmáról fognak szólni, mi holnap szedjük is a kellékeket, a jelmezeket, és hiába is tagadnánk: a fürdőruháinkat, és útnak indulunk a Balaton partjára, tessenek errefelé nézelődni jegyekért az előadásokra.

Szólj hozzá!


2013.06.20. 11:30 Nird

Dobó Katával beszélgettünk

Lassan tényleg sorozatnak fogjuk keresztelni az interjúinkat, volt már belőle néhány, tervezünk is még tucatnyit.

Ezúttal Dobó Katának tettünk fel pár kérdést, nem is koptatjuk tovább a klaviatúrát, íme:

Szólj hozzá!

Címkék: interjú


2013.06.17. 10:46 Nird

Anna Frank felvétel - Fotógaléria

Említettük már a minap, hogy a Karinthy Színház egyik legrendhagyóbb előadását, az Anna Frankot videóra rögzítettük, egy képet meg is osztottunk a facebook oldalunkon. Azóta azonban kicsit utolértük magunkat, és feldolgoztuk Császár Réka exponálógombon rendíthetetlenül meg-megremegő mutatóujjának eredményét, és egy TOP50-es csokrot fel is töltöttünk ezen sorok írójának Flickr profilja alá.

Tessenek tehát átkattintani, vagy az alábbi slideshowt megnézni a képekért, mert a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga izgalmas helyszín egy érdekfeszítő előadáshoz, amit felvenni külön élmény volt, köszönet is a közreműködőknek.

Szólj hozzá!


2013.06.14. 12:01 Nird

Lezárult egy évad

A Karinthy Színház évada mostanra már hivatalosan is finishbe ért, a nyári meghívásokon túl színházunk előadásai lábat lógatnak bele a nyárba. Ilyenkor - valahogy úgy, ahogy december végén olvasóink és látogatóink a saját évüket értékelik - megállunk egy percre, és visszapillantunk, hogy akkor most milyen is volt ez a 31.

Persze nézőink véleménye - és emlékeink szerint vörösre tapsolt tenyere - a legfontosabb fokmérője az elmúlt hónapoknak, de mivel tapsolást darabra számolni minket meghaladó feladat, ezért más statisztikák után néztünk és nem titkolt büszkeséggel ezekről be is számolunk.

Szólj hozzá!


2013.06.12. 12:41 Nird

1000 zsemle

A Karinthy Színház dolgos hétköznapjai közepette - a 31. évaddal lassacskán a hátunk mögött - arról sem feledkezhettünk meg, hogy hivatásos állományban lévők és önkéntesek százai küzdöttek a Duna mentén Budapesten és az egész országban az ezekben a percekben levonuló árral.

Miután arra nem volt lehetőségünk, hogy együttesen kivonuljunk zsákokat pakolni és úgy ítéltük meg, hogy néhányunk más jellegű segítséggel hatékonyabban hozzá tud járulni a védekezéshez, ezért vajkenő kést és vágódeszkát ragadtunk, és fel sem álltunk a színház tonettszékeiről míg el nem készítettünk 1000 db szendvicset a gátakon dolgozóknak.

Reméljük, jóízűen fogyasztották a zsemléket.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása