HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2010.10.26. 17:58 Nird

Papírról a Deszkára I.

Ha a baráti társaságomban szóba kerül a munka a Karinthy Színházban, néhány kérdés persze már rögtön adja magát, ott van képzeletbeli cellukszszal a képzeletbeli faliújságon, hogy „Az az amelyik ott van a Bartók Bélán?” rögtön az alatt a valóságtól elrugaszkodott feltevés alatt, hogy „Miért, te színész vagy?”. Balra persze az örökérvényű „És akkor te ismersz celebeket?” lifeg a huzatban, de szerencsére azért jópáran veszik a fáradtságot, hogy magáról a munkáról kérdezősködjenek. Innen pedig már csak egyetlen emberesebb karnyújtásnyira van a mostani post témája is, vagyis egy próbafolyamat bemutatása. Nézzük tehát, hogy hol kerül a karakter a szerepbe, a pátosz a halálba, vagy akár a csizma az asztalra.

Néhány hete kezdődött el Moldova György „Te furcsa katona” című, még üde és ropogós darabjának a színpadra vitele ami nem csak azért érdekes, mert a színház igazgatója rendezi ezért aztán külön odafigyelésért kiált, hanem azért is, mert vígjáték, ami az egy szótagra eső elröhögések számát érdemben növeli, ennek meg örülünk, mert próba közben inkább száz nevetésbe torkolló jelenet, mint egy megfáradt szitkozódás, erre ékes bizonyíték az alábbi kép is.

A darab ’44 szilveszterén játszódik, és részben színházban a színház, részben meg valami egészen más, de erről csak óvatosan, nem akarjuk a poénokat levadászni, igaz, néhányat muszáj leszek falhoz állítani, szóval a story-fókuszú olvasóktól még idejekorán szeretnék elnézést is kérni, de hát reméljük, hogy azért ez mégsem lesz olyan, mintha elmondanánk, hogy a Közönséges bűnözőkben... de inkább bele se menjünk.

A lényeg, hogy úgy másfél hete egy barátságosan délutáni időpontban a színészek, a rendező, meg mindenki ezen a lenti képen összejött a színház kávézójában (ami a kikapcsolt kávégép miatt inkább dőltbetűs mintsem nem) és vetett egy első pillantást a szövegkönyvre. Mielőtt azonban Örményi Pál (a.k.a. Debreczeny Csaba) találkozhatott volna Samuval (vagyis Máthé Zsolttal), Karinthy Márton egy amolyan pep talkot intézett a csoporthoz, hogy üdv a színházban, üdv a csapatban, üdv az ilyenkor szokásos próbakezdős szövegek és bemutatkozások világában.

Ezútán viszont végérvényesen a lovak közé csapott kilenc közönség elé állni képes színész és úgy még egyszer ennyi feladatát tekintve inkább a háttérben serénykedő  ember. A fogaskerekek megindultak és a szereplők ismerkedni kezdtek a saját hangjukon megszólaló új karakterekkel. Eközben a kellékes minden tárgynál táguló pupillával figyelt, hogy mi „játszik” majd, és mi nem, a díszlettervező pedig a már korábban elkészült makettben próbálta gondolatban mozgatni a színészek kicsiny mását,  az asszisztens meg szinte hátradőlve várta, hogy bekapcsolódjon a munkába, azonban egyelőre leginkább csak szolidaritásból nem ment ki cigizni. A rendező pedig néhány alapvető instrukción túl hagyta, hadd próbálgassa mindenki a merre hány métert.

A próba végével aztán a telefonszám cserék és első körös időpontegyeztetések után a csapat szétrebbent, mert este előadás, Válás Budán volt a menü, így nem maradt más, mint hogy a következő hét „rendelkező” próbáit várják kíváncsian, lelkesen és még egy kicsit sem fáradtan.

Ezekről a próbákról, a „műszak” munkájáról, illetve a sokat emlegetett deszkák első koptatásáról tehát a sorozatnak tervezett post-hullám következő részében számolunk be, remélem, lesz aki visszatér majd.

Szólj hozzá!

Címkék: moldova györgy papírról a deszkára furcsa katona


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr852400988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása