HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2010.12.08. 14:03 Nird

Idegenben aratott győzelem

 A színészekkel, súgóval, és egy alkalmi krónikással megtöltött busz kerekei finom huppanással lefordultak a Karinthy Színház előtti padkáról, az utolsó érkezők levetették a kabátjukat és helyet foglaltak a még szabadon lévő üléseken, és egy Háda János-féle sightseeinggel útnak indultunk Siófokra. A Büszkeség és Balítélet ugyanis nem várt tovább arra, hogy siófoki nézők jöjjenek Budapestre, és inkább maga ment a Kálmán Imre Kulturális Központba, hogy megmutassa magát.

Ahogy elhagytuk a várost, és magunk mögé utasítottuk a hazai pálya ismerős képeit, az utasok lassan életre keltek, beszélgetni kezdtek, viccelődni, dolgozni és storyzni. Míg odakint egy januári hajnalt idéző hideg keserítette a szombat délutánt, odabent iskolai osztálykirándulásokat megszégyenítő fesztelenség uralkodott, igaz, kubu helyett családi fényképek, dunakavics helyett pedig szövegkönyvek kerültek elő a táskákból. Mellettem például a Furcsa Katona során már itt is említett Vertig Timi és Németh Gábor készültek gőzerővel egy újabb színészi feladatra megszakítva a „szövegösszemondást” néhány emlékkel és történettel.

A téli, túl korai sötét aztán hamar utolért bennünket, és Siófokhoz közeledve a buszban is nagyobb lett a csend, szinte érezni lehetett, ahogy a színészek a fejükben az előttük álló feladatra kezdenek koncentrálni. Na persze azért néhány vicc és hecc úton-útfélen még felütötte a fejét, de a következő esemény már maga a megérkezés volt.

A műszak ugyanis ez idő alatt belakta az új teret, az egyébként kivételesen ötletes díszlet úgy állt, mintha mindig is oda tervezték volna, a kellékes pulton katonás rendben sorakoztak a poharak, a legyezők és egyebek,  így mindenki egy kis darab otthonos környezetbe sétálhatott be a színpadon. Mintha sötétből léptek volna a fénybe, épp csak annyi idő kellett, hogy a szemük hozzászokjon az új helyzethez. A fogadtatásunk pedig még ennél is jobb volt, a színház pénztárosa, Ati szögre akasztotta a jegyeladást, és korábban lehozta a műszakot egy kisbusszal, így már gyakorlatilag a start-pisztoly dördülésére kész állapotban várt minket a hangosító Dávid, a világosító Gábor, meg a pontosan nehezen behatárolható feladatokat ellátó Ridzi nem beszélve ugye a kellékes Tomiról és az éppen ügyelő-módba kapcsolt Attiláról. Röviden tehát panasz nem lehetett a körülményekre, már csak Teri és Ancika szaladgált, dehát öltöztetőként az ő munkájuk csak most kezdődött igazán.

Az előadás zökkenő nélkül le is zajlott. Jómagam a háttérből néztem az eseményeket, mert a darabot már jól ismerem, inkább arra voltam kíváncsi, hogy a hosszú, fehér neon-fénnyel megvilágított folyosón, vagyis a színfalak mögött mi történik, és azt láttam, amire számítottam. Egy jól összeszokott csapat munkáját, ami a szinte ismeretlen környezetben is óraműpontossággal működött. Ezért az előadás három órájában néhányan wifi-vadászatba kezdtünk, és amikor ez nem sikerült, egy Keleti Éva fotókiállítását néztünk meg az emeleten, amit igazán kár lett volna kihagyni.

Az előadás végére azért visszasiettünk a színpad mögé, és a beszűrődő, egy darabig szűnni nem akaró taps elhalásával pedig végignéztük, ahogy mindenki jól eső fáradtsággal, és elégedett mosollyal vonul el az öltözőkbe, hogy visszaöltözzön szerepből színésszé. Nem szalasztottam el az alkalmat, hogy kinézzek még a színpadra. Az üres nézőtéren a levegőben érezni lehetett a vastaps lüktetését, egy telt házas előadás sikerét, és ha ez sem lett volna elég, egy láthatóan bennfentes hölgy gratulált a színészeknek.

Nem sokkal később dolgunk végeztével hazaindultunk, most már sokkal csendesebben és álmosabban, mint lefele. Ennek megfelelően az út inkább szólt a halk csevelyekről, mint bármi másról, és mikor a farkasordító hidegben a busz ajtaja kinyílt a Bartók Béla út 130-nál, barátságosan, de sietősen búcsút intettünk egymásnak, és a decemberi éjszakán útnak indultam haza.

Szólj hozzá!

Címkék: mindennapok büszkeség és balítélet


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr862501913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.