HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2011.02.19. 19:38 Nird

Tavasz, duett, lánykérés

Megkésve bár, de törlesztek. Szóval a hét elején volt Valentin nap, egyesek szerint a virág-, és bonbon-árusok, mások szerint a bárpultnál magányosan italozók világnapja, megint mások szerint meg a szerelem, a párkapcsolat és a gyertyafényes vacsora estéje. És persze a Bálintoké, de ők meg ezt úgyis tudják.

Na most a Karinthyban azért ennél sokkal érdekesebben telt a február 14-e.

A Tavasz ébredése előtt már érezni lehetett a levegőben, hogy valami készülőben van, de akinek a feszültségről csak az előadás izgalma jutott eszébe, annak Németh Dóri, a darab asszisztense szólt, hogy „valami a levegőben”. Ezért ha már kiürült a nézőtér, elszívódtak az előadás utáni első cigaretták, és fordult egyet a kulcs a bejárati ajtó zárján, szivárogjon vissza minden szereplő és közreműködő a színpadra illetve a széksorokba, mert „fejmosásra” lehet számítani. Persze azért hozzátette, hogy ez csak egy országra szóló kamu, és itt bizony lánykérés lesz, méghozzá nem is akármilyen.

Az előadás annak rendje és módja szerint lement. Rutinosan, simán, sikeresen, csak hogy még nagyobb legyen szegény Lőrincz Vera fejében a zavar, hogy akkor most miért is akarják az egész szereplőgárdát falhoz állítani. Mikor aztán mindenki elfoglalta a helyét, Vanya Robi a hangpulttal összedolgozva berakta az Operaház fantomjának egyik betétdalát, ami valamiféle belső poén közös éneklésről és nem éneklésről, de ehhez én nem értek, meg is hagyom nekik ennek a romantikáját.

Na most talán mondani sem kell Vera végtelen zavarát, amit ha akart volna sem tudott volna leplezni. Az meg pláne nem segített, hogy a leendő após, Vera édesapja is a nézőtéren üldögélt, és ha már ott járt, hát Robi, ahogy azt szívhez szóló lányregényekben szokás, először kikérte a lányt a Papától.

A hamarosan vőlegény a dal alatt végig viasz szoborként megmerevedve, kinyújtott kézzel, szinte gyöngyöző homlokkal koncentrált, várt, készült, és közben meg még énekelt is, még jó, hogy nem írt szerelmi vallomást visszafele, filctollal, tükörre. Amikor pedig az utolsó dallam is elhalt a széksorok és a díszlet között, igazi úriemberhez méltóan elővette „azt” a dobozkát benne valószínűleg a legértékesebb ékszerrel, amit lánynak adni lehet, és feltette a legkomolyabb kérdést, amit lánynak fel lehet.

A válasz igen volt, még ha ezt egy kisebb, egészséges pánikroham előzte is meg, hiszen ez a meglepetés ereje már csak ilyen.

Persze az örömujjongás és a pezsgősüveg durranása sem maradhatott el, aki csak ott volt, gratulált a fiatal jegyeseknek, ami engem illet, én innen szeretnék a drukkerek sorába beállni, hajrá gyerekek!

Ui.: Egyébként ezúton szeretném megköszönni Robinak a lánykérést, mert amikor a barátnőm hazajött, csak annyit mondott, hogy „megúsztad az idei valentint, mert olyan romantikusat láttam, hogy azzal hiába is vennéd fel a versenyt”.

Szólj hozzá!

Címkék: mindennapok


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr532673287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.