HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2011.08.24. 09:58 Jada

1990-1991: Megérkeztek az első vendégrendezők

Nagy sikereket arattak az 1990-től vendégrendezők által színpadra állított darabok a Karinthy Színházban. Jöttek külföldről és itthonról is, sőt volt, aki színészi alakításai után állt be a rendezők sorába. A ’91-es év azonban magával hozta a piac és a művészet harcát. A minőség és a bóvli közötti áldatlan küzdelem a Karinthy Színház Kisszövetkezet megszűnéséhez vezetett.

A vendégrendezések sorát nem is akárki nyitotta: a Veronai Aréna főintendánsa, Gianfranco de Bosio. Wedekind Hőstenora mellett meglepetésként, magyar egyfelvonásost álmodott színre, Szomory Dezső Botrány az Ingeborg koncerten című groteszkjét. Mindkét előadás a zene világában játszódott és mindkettőt rögzítette a Magyar Televízió. A külföldi vendégrendezők körét gyarapította az alaszkai illetőségű Christian Heppinstall is, aki a Mastrosimone Az erőszak határai című drámai horrorját, valamint Molnár Ferenc Delila című vígjátékát vitte színre a Karinthyban. Mészáros Károly és Berényi Gábor munkái mellett Honti György, aki színészként kezdte a színházban, több jó alakítás után rendezői feladatot kapott. Dávid Zsuzsa a női rendezők sorát kezdte meg a Macskajáték színpadra állításával. Bencze Ilona követte őt az Acélmagnóliákkal.

A vendégrendezők mellett az évek során rengeteg díszlet- és jelmeztervező adta a kilincset egymásnak a Karinthy Színházban. A legkitartóbbá és legkedvesebbé É. Kiss Piroska és Tordai Hajnal vált. Munkáikat szinte lehetetlenség lenne felsorolni.

1991-től a piac és a művészet közötti egyre élesedő harc a színház műsorában is jelentkezett. Harsányi Gábor Sztriptízbár a Cityben című nyári vetkőzésével szemben ősszel Méray Tibor Búcsúlevél című társadalmi krimijét, majd a klasszikus spanyol szerző, Moreto Donna Diána című verses vígjátékát tűztük műsorra. A minőségi művészet és a szórakoztatás közötti egyre erőteljesebb küzdelem végül a Karinthy Színház Kisszövetkezet megszűnéséhez vezetett. Szerepét néhány év múlva a Karinthy és Karinthy KFT vette át. Közben folyamatosan műsoron volt a színház addigi legnagyobb sikere, a Vitéz Miklós – Vadnay László eredeti művéből színpadra írt Meseautó. Kabos Gyula és Gombaszögi Ella híres szerepeiben a Karinthyban az Antal Imre – Máthé Erzsi páros lépett színre. Táncoltak és énekeltek, több mint száz előadáson kápráztatták el a kelenföldi közönséget. Ezt a darabot Ágoston György, a magyar vígjáték és kabaréirodalom nagy ismerője írta színpadra. Korábban ő állította össze a Miből élnek itt az emberek? című isteni kabarét, melyet a TV is közvetített. Később pedig az ő munkája volt A csúnya lány színpadi változata, az általa kitalált Stux úrral a főszerepben, (tudjátok, az a Stux, aki vérbeli párizsi lett) Bajor Imre kiugró sikerével.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr203175338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.