HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2012.09.10. 12:13 Nird

Évad nyitottunk, darabot mutattunk

Na végre! – mondhatnánk, mert már tényleg nagyon vártuk, hogy eljöjjön az a hét, amikor felhúzhatjuk a sokat emlegetett függönyöket, és ha már így belelendültünk, gyorsan tartottunk péntek este egy bemutatót is, nézzük kicsit részletesebben.

_DSC2773.jpg

Tehát a Karinthy Színház egy szerintünk mozgalmas és izgalmas XXX. évad után szerdán – a nyári átalakítások, tervezgetések, és megérdemelt szusszanások finishében – útjára indította a XXXI. évadot. Néhány dal és még több vendég - többek között Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója, Keresztúri József, a Nemes Nagy Ágnes iskola igazgatója, és a magyar színészek kisebb tömege - kíséretében pedig azt is megtudhattuk, hogy mik lesznek az új darabok. Egyrészt lesz nekünk a Lovagias ügy, amit néhányan már láthattatok nyáron Tihanyban, de azért az igazi bemutató mégis csak a pénteki volt, e sorok írója például zakót is vett, inget is vasalt.

_DSC2926.jpg

A többek között Bajor Imre, Lórán Lenke, és Árpa Attila szereplésével, Verebes István rendezésében színpadra állított darab után persze nem áll meg az élet, és olyan izgalmakra lehet készülni, mint az Egyenlőség, egy Marilyn Monroe életéről szóló előadás, és a Goriot (ha kihagytam volna valamit, tessenek előkapni a klaviatúrát, és kommentelni). Szóval Buda Népszerű Színházának deszkáin lendületből, rutinból, és persze az elmaradhatatlan lelkesedésből zajlik majd a munka.

_DSC2641.jpg

De nem csak a színpadon van mozgolódás, hiszen hamarosan elkészül a beltéri lépcsőnk a tavaly átadott stúdió-termünkbe. Kívülről pedig csinosodtunk, ahogy egyik kollégánk fogalmazott, „újbudakékesedtünk”, és az egyszeri és megismételhetetlen Borikánk szorgos munkájának hála rendben, és tisztaságban már tényleg csak arra várunk, hogy ellátogassatok hozzánk, mert idén harmincegyedszer ismét az az elsődleges célunk, hogy Titeket szórakoztassunk a magunk jól bejáratott módján.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr574766000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.