A Klotild néni című, legújabb bemutatónk - örömmel jelentjük - múlt hét pénteken zajos sikert aratott, Vaszary Gábor darabját Karinthy Márton rendezésében láthatta a közönség és fogadta tapssal, elismeréssel, és gratulációkkal.

Persze ez az előadás sem maradhatott visszhang nélkül, ezek közül kettőt ki is emelünk ebben a bejegyzésben, de előtte gyorsan beágyazunk egy videót, amit a facebookon már megígértünk és amúgy is az előadáshoz köthető:

És akkor íme a két bejegyzés:

Az egyiket a Mezei Néző blogon találtuk, itt lehet a teljes bejegyzést elolvasni, mi most csak az első bekezdést emeljük ki, tessenek meglátogatni az oldalt:

Kifejezetten derűs, jó hangulatú bemutató volt a Karinthy Színházban pénteken, az idei második. Vaszary Gábor életművének egy kevésszer bemutatott darabja a Klotild néni (egy korábbi előadást említ mindössze a színházi adattár). A két világháború közötti polgári környezetben játszódó vígjátékra számítunk, pontosabban bohózatra három felvonásban. És előre is bocsájtom: a Karinthy Színházban most is azt kapjuk, amire számítunk. Szórakoztató este ez, nem különösebben akarja a közönséget felrázni, nem üzeni azt, hogy változtassátok meg az életeteket, főleg nem politizál (egy fél utalás szinten sem). Azt érezzük, hogy megállt az idő, letettük a gondokat a ruhatárban a kabáttal együtt, beszélgettünk néhány kedves ismerőssel - a két szünet kedvez ennek is és a dohányosoknak is - és este tízkor jelentősen jobb állapotban jövünk ki a színházból, mint ahogy bementünk.

Muzsay András írását pedig teljes egészében beillesztjük alább, és mi a magunk részéről jó olvasgatást is kívánunk, kommentben pedig lehet egyet érteni, vagy vitába szállni, mi minden véleménynek örülünk.

Klotild néni

Régen szórakoztam olyan jól színházi bohózaton, mint a Klotild néni premierjén, a Karinthy Színházban. Vaszary Gábornak (képünkön) valamikor az 1930-as években írott, szinte teljesen elfelejtett vígjátékát Karinthy Márton a Színházi Élet egy régi számában fedezte fel, és olyan ragyogó színészekkel vitte színpadra, mint Miller Zoltán, Pápai Erika, Szacsvay László, Csere László, Egri Kati és mások.

Vaszary Gábor (1897-1985) író, újságíró, képzőművész, díszlettervező, színész és rendező, és bátyja, Vaszary János színész, rendező, színigazgató és színpadi szerző, – főként, hogy még emigráltak is –, a II. Világháborút követő irodalompolitika számára a Molnár Ferenc-epigonok sorában, „futottak még” kategóriában kaptak helyet, műveiket leginkább nem adták ki és nem játszották. Érdekes, de sem a fasiszta, sem a kommunista vezetés nem kedvelte őt. A tehetséges családból leginkább húguk, Vaszary Piri, és János felesége, Muráti Lili színésznők neve ismert a mai néző előtt, főként a gyakran játszott, régi magyar filmek által.

Vaszary Gábor maga korában sikeres regényírói (Monpti, Ketten Párizs ellen, Vigyázz, ha jön a nő, Kislány a láthatáron, Az ördög nem alszik, Alszik az Isten, Volt egyszer stb.) és színpadi szerzői munkássága (A meztelen lány, Az ördög nem alszik, Őszinteség, Ő vagy ő?, Bubus, Meztelen hazugság, Ki van odafenn?, Potyautas, Ki a harmadik, A hölgy vetkőzik, Klotild néni, Ez is nászéjszaka?, A vörös bestia, Ránk fér..., Kakasülő stb.) bizonyos értelemben újra felfedezésre vár. Annak ellenére, hogy az igényesebb szórakoztatás mester ő, még tisztességesen fel sincs dolgozva az életműve.

A Klotild néni c. bohózatot Karinthy Márton saját elmondása szerint a Színházi Élet című folyóirat valamelyik 1930-es évekbeli számában fedezte fel. Hogy a darabot mikor és hol játszották volna, arra csak azt az egy nyomot találtam, hogy 1997-ben Harsányi Sulyom László megrendezte, talán a Kecskeméti Katona József Színházban, ahol az idő szerint dolgozott. Pedig nagyon jó, szórakoztató, jó szerepeket kínáló darabról van szó.

A történet azokban az időkben játszódik, mikor férjes úri asszonyok leginkább legénylakásokon, vagy bérelt szobácskákban bonyolították le pásztoróráikat, szerelmi randevúikat azokkal a (férjüknél általában fiatalabb és nekik leginkább kurizáló) gavallérjaikkal, akik nem egyszer a közös ismeretségi körből kerültek ki. A munkáival elfoglalt, vagy ugyancsak másfelé kacsingató férj, az unatkozó és kikapós, elhanyagolt szépasszony és a csábító háromszöge szinte a házasság intézményével egy idős felállás.

A bohózat expozíciójában egy Leskovics nevű idegen ember (Szacsvay László) azzal a meglepő kéréssel tör rá a Miller Zoltán játszotta házigazdára, hogy annak lakása egyik ablakából szeretné meglesni és tetten érni a feleségét, aki épp a szemközti ház egy bizonyos lakásában randevúzik a szeretőjével. Miközben a férj megpróbál megszabadulni tőle, a pofa elősorolja neki mindazokat az apró nyomokat, amelyek alapján egy férj joggal kezdhet el gyanakodni, hogy a felesége bizony megcsalja őt. A férjnek látszólag sikerül megszabadulnia az idegentől, mert valami vállalati rendezvényre kell mennie, de miközben búcsúzik gyönyörű, fiatal feleségétől (Pápai Erika), egyre több olyan dologra figyel fel, amiket a nemkívánatos vendég neki az imént, ismérvként felsorolt. És a férj gyanakodni kezd…

Tovább mesélni a történetet nem szabad, mert a felépítése olyan rafinált, jól felépített és szórakoztató, hogy akaratlanul is lelőne az ember egy sereg poént. Nekem épp a szerkezetnek az az összetettsége tetszett, amivel az egy szálon induló történet egy második, sőt egy harmadik párkapcsolati rendszerbe bonyolódik, fejlődik át, nem feltétlenül ugyanúgy, de alapos félreértésekre, ijedelmekre és magyarázkodásokra adva okot tíz ember között. A tizenegyedik, a család házi cselédje (Egri Kati), aki viszont állandó sértődöttségével, hogy mindennel csak neki van munkája, külön remek humorforrás a cselekményen belül.

Karinthy Márton rendezőként ráérzett arra, hogy ebben hétköznapian reális alaphelyzetben mennyi, szinte abszurd szálat rejtett el az író. Hogy a dolog komikumát fokozza, ő is tett hozzá még egy lapáttal: a cselekménybe olyan tablókat rendezett bele, amikor a szereplők egy-egy adott pillanatban énekelni kezdenek valami ismert operarészletet felidézve. Ettől a prózai pillanat szürrealistán elemelkedik a darabtól, kap egy újabb komikus töltetet, majd amikor visszazökkenünk a valóságba, hiába megy minden tovább „komolyan”, a dolog már azt jelzi, hogy „ne vegyél azért mindent annyira komolyan!” S ha még azt is hozzáveszem, hogy Vaszary fanyar tanulsága is úgy cseng ki, hogy mindenkinek az a legjobb, ha bizonyos dolgokat nem firtatunk túlságosan, inkább elfogadjuk az első hihető magyarázatot, a tudatlan vakságnak ez a boldogsága nagyon jó lesz mindenkinek, akkor a tényleges valóság és pszeudo-valóság meg a próza és az opera világa is érdekesen összerímel egymással. Tudom, hogy ez a „tabló” elem nem új, talán még Karinthynál sem, hiszen, ha úgy veszem, már a brechti elidegenítő songok is ebből a gyökérből fakadnak, de itt más ízeket is kevernek a vígjátékhoz, újabb poént adva a nézőnek az önfeledt nevetésre.

A történetben megírt humorelemeken túl az ilyen játékok savát-borsát a jó szereposztás tudja még inkább felturbózni, és itt e tekintetben se lehet okunk panaszra. Miller Zoltán azért is telitalálat, mert őt még nem láttuk ilyen szerepkörben. A „marha férj” ritkán jelenik meg olyan fiatal jóképűen, hogy akár ő is lehetne csábító, de az igazság az, hogy bárkit elérhet, hogy megcsalják, és ez, így mutatva, meghökkentőbb. Miller jó komikusi vénával is rendelkezik, és ennek most tanúi is lehetünk.

Pápai Erika, mint feleség bár nem először játszik vígjátékot, most is sablonoktól mentesen képes hódítani és magyarázkodni, megijedni és visszatámadni, azaz szórakoztatva játszani. Tordai Hajnal jelmeztervező vérforraló, piros ruhába öltöztette, amelyben olyan, mint egy modell, sugárzóan nőies, erős.

Szacsvay Lászlónak jutott a darab legabszurdabb figurája, Leskovics. Szacsvay színjátszásunkban az egyik legnagyobb élő clown, akinek mindent, és annak az ellentettjét is elhiszünk. Tökéletes poentírozó szóban és mozgásban, hangsúllyal, szándékos hangsúlytalansággal, tekintetével és másokra némán reagálva egyaránt.

Csere László játssza Ferit, a férj és a család régi barátját. Ebben a figurában új az az összetettség, ahogyan egyszerre nemcsak barát és szerető, de lehet, hogy maga is felszarvazott, amit viszont a hiúsága nem visel el. Nem leplezni le önmagát, de leleplezni egy másik, potenciális vetélytársat, ennek a kettőssége nagyon jó írói ötlet, amiben a Jávor-bajuszos, snájdig művész remekül komédiázik.

Mari cseléd szerepében Egri Kati is telitalálat. Amikor megjelenik, amit és ahogy mond, teszi, reagálja, az ember biztos lehet benne, hogy kirobban a nevetés. Ez a letompult lény a maga folytonos elégedetlenségével és értetlenségével hibátlanul felépített alakítás.

A történet további szereplői is nagyon a helyükön vannak. Kázmér, a rámenős, gyáva nőcsábász, aki minden komplikációból igyekszik kivonni magát és több időt tölt el az ágy alatt, mint magán az ágyon Marton Róbert játékával elevenedik meg. Bozó Andrea egy olyan bájosan rettegő asszonykát (Iboly) játszik, aki nagyon szeretne már túl lenni mindenen, mert egyszerre kívánja és bánja is, hogy belement a kalandba, főleg, amikor kiderül, hogy minden másképp van, mint hiszi. Mihályi Győző a fenyegető kinézetű és szivarozó Kovács szerepében szerez derűs pillanatokat. Flórián, a rajta kapott, szerelmes festő Szűcs Péter Pál alakításában próbálja megmagyarázni a dolgokat, szerelme, Zizi a törékeny Eke Angéla hozzáadott színeivel kap életet, végül Németh Gábor, mint Oszkár igyekszik elsimítani az őt érintő dolgokat. Elnézést, de próbáltam a színészi játékot úgy méltatni, hogy ezzel se sokat áruljak el a szerepkapcsolatokról, maradjon ez azok jutalma, akik kíváncsiak az előadásra, és megnézik a Vaszary-darabot.

Karinthy Márton színpadát Húros Annamária nagyon dekoratívan, mégis gazdaságosan díszletezte be, mindkét lakás szép és jól átjátszható. Tordai Hajnal ismét bebizonyította, milyen kiváló jelmeztervező, mind a hölgyek, mind az urak felruházásával. Nyitrai László nagyon fontos pontokon szólaltatja meg a felhasznált klasszikus és most szerzett zenéket, Király Tamás pedig valós és „elemelt” világítással szolgálja az előadás sikerét.

Nem először mondom, hogy a családias Karinthy Színház milyen üde színfoltja a főváros esti életének, ahová érdemes járni, de most arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy Vaszary Gábor Klotild néni című bohózatának előadásával valószínűleg sokat tettek mind az író, mind ennek a darabnak az újra felfedeztetéséért is. A darabot legközelebb október 17-én és 23-án, november 20-án és 22-én láthatják a XI. Bartók Béla út 130-ban. 

Muzsay András