HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2011.03.18. 12:41 Nird

Fiatalság, bolondság. De tényleg.

Az már eddig sem volt nagy titok, hogy a Karinthy Színház országos cimborája a Nemes Nagy Ágnes diákjainak. Egyrészt ugye ott van a Cabiria, de persze a Tavasz Ébredése, az Árvácska, és az Aranysárkány szólt igazán nagyot.

Beszéltünk már ifjúsági előadásokról itt több ízben, de tegnap a színpadon volt a pedagógia, nem a nézőtéren, hiszen az iskola fiataljainak vizsgaelőadását mutatták be Fiatalság Bolondság címmel. A négy hetes próbafolyamat végén született operett előadást Naszladi Éva rendezte, és a szerepeket a végzős hallgatók formálták meg.

 

A műfaj már önmagában érdekes és szórakoztató kihívást jelenthetett, dalolni, táncolni, és közben karakterben maradni nekem például biztos nagy falat lenne, igaz, én sosem dédelgettem színészi ambíciókat.

A lényeg, hogy a világot jelentőket ismét tehetséges fiatalok koptathatták, akiket a színház tárt karokkal fogadott, és ki tudja, talán fogad majd újra a jövőben. A sikerhez meg persze innen gratulálunk.

Szólj hozzá!

Címkék: ifjúsági előadás


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr602749848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása