A Karinthy Színház kapcsán írtunk már elég sok mindenről, díszletről és kellékről, hangról és fényről. Szerencsénkre azonban az érdekes feladatok sora ezzel még nem ér véget, egyik munka jobban kiállt blogbejegyzésért, mint a másik.

Ebből a sorból emelnénk most ki azt az embert, aki bár szinte sosem lép színpadra, mégis legalább annyira ismeri az előadásokat, mint a színészek, sosem szólt még a közönséghez, mégis szinte fejből tudja az összes szövegkönyvet, és bár a színészeknek van olyan fontos, mint egyszeri artistának a biztonsági háló, mégsem udvariatlanság tőle, ha előadás közben olvasgat.

Na hát a nem túl talányos leírásunk megfejtése természetesen a súgó, komoly összegem van rá, hogy most ettől a hírtől senki nem esett le a székről. Na de komolyra fordítva a szót: érdekes munka az övéké, mert éppen a súgó az, aki bár a próbafolyamat elejétől egy darab temetéséig elkísér egy előadást, mégis ő az, aki talán még leginkább képes egy egészséges távolságot tartani, és kívülről nézni az előadást, kár, hogy elvegyülnek közöttünk, mint alvó ügynökök egy amerikai thrillerben, senki nem tudja, hogyan néznek ki, és még csak Karinthy Színházas pólót sem hordanak.

Pedig - és ezt a bennem lakozó rendező-asszisztens is mondatja velem - ha igazi, külsős belső véleményt szeretnénk kapni egy előadásról, akkor CSI-ozzunk le egy súgót, és addig ne eresszük, amíg ki nem faggatuk egy előadás minden részletéről, mert olyan dolgokra fogja felhívni a figyelmünket, ami nekünk, halandó embereknek talán eszünkbe sem jutott volna.