HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2013.03.09. 16:09 Nird

Felvétel indul

Izgalmas, bár nem annyira közveltenül a színházi munkákhoz tartozó témát találtunk mai bejegyzésünkhöz. Ez pedig nem más, mint az előadások felvételének folyamata.

Mert ugye amikor elkészül egy darab, akkor egyrészt azt valamilyen úton-módon szokás rögzíteni az utókor számára, és ha éppen nincs nálunk egy valamirevaló barlang, aminek falait telerajzolhatjuk a dramaturgiai pontokat folyamatábrákba öntve, és a fényképek mellett talán még hangot is szeretnénk rögzíteni, akkor érdemes inkább kamerákat a hónok alá csapni, statívokat az előre egyeztetett pontokra elhelyezni, és hosszas, alapos készülődés után a piros, rec gombokat keresgélni.

Aki pedig rendszeres követője a facebook oldalunknak, az tudhatja, hogy mi előszeretettel ugrunk fejest saját erőforrásból ilyen kalandokba, nem is olyan rég a Lovagias ügyet kaptuk másodpercenként 24-szer lencsevégre, tessenek feljebb tekinteni, a fénykép már a vágás közben készült. És hogyan néz ki az eredmény? Nos, egy apró bepillantásra éppen megfelelő a Borbély Sándor főszereplésével készült Apostol című előadásunk rövid promóciója, elő az egerekkel, katt a playre:

Izgalmas, nagy feladat egyébként egy ilyen felvétel, mert egyrészt ugye gondoskodni kell a magunk (jelen esetben e sorok írója) által rögzített kép minőségéről, miközben még jobb esetben legalább két másik operatőrrel is kooperálni kell mindezt szigorúan csuriba tett kézzel, mert ugye a puding próbája az evés, ami jelen esetben a nyersanyag megvágását jelenti. Na akkor derül ki, hogy vajon minden a terv szerint zajlott-e, és a végére az igazgató elé tudunk-e tenni (milliónyi vágás, igazítás, patikamérlegen mért apró finomítás után) egy DVD-t a legújabb előadásunk címével.

És hogy mi ennek a bejegyzésnek az apropója? Hogy a mai este, amikor a Janika című darab van műsoron, ismét előkerülnek Canonok és Nikonok, SD-kártyák, és akkumulátorok, és gondoskodunk arról, hogy többek között Bíró Kriszta, Mihályfi Balázs, Voith Ági, és Bodrogi Gyula alakítása képkockáról képkockára fennmaradjon.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr295124797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása