A Bartók Béla úton pénteken ismét premierhangulat uralkodott. A templom egere (a.k.a. Kovács Patrícia) állt ki ugyanis a közönség elé, és mutatta meg, hogy mi az, szerethető szegénynek lenni, a munkát szeretni, és egyáltalán szeretni. Kedves, szívhez szóló kikapcsolódás volt ez, érzékelten kavics legyen a talpán az, aki nem hatódik meg az első felvonás végén, nekem a gombóc ott figyelt a torkomban, csak velem volt a barátnőm (nejem!) és azért az mégis milyenmár, ha tőle kérek zsebkendőt.

Sokan sok helyen elmondták már, hogy a vígjáték szomorú aktualitása az, hogy ismét válságos időket élünk épp úgy, mint 1927-ben, a darab születésekor, de akárhogy nézem ezt a mondatot, a blogunk szellemiségétől idegen a kesergés. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy szegény lány a gazdagok világába csöppen egy-két lefordulós csellel, és ott bedolgozza magát titkárnőnek, hogy aztán persze meginduljon az események hosszú sora Zsuzsikástul, Ferikéstül, meg elnök-vezérigazgató urastul. Ja és persze Párizsostul, ezen vagyunk talán a legkevésbé meglepve.

 A képek még a próbafolyamat közben készültek Major Attila fáradhatatlan kattintgatásának hála.

A színészekről és a darabról jelent meg kritika szép számmal (a szakma véleményét tessenek itt, vagy akár itt keresni) úgyhogy mi erre külön hangsúlyt nem is fordítanánk, egyedül a díszletet emelnénk ki, azt is csak azért, mert nem tudom, hogy hányan vették észre, de az első felvonás plafonja a második felvonásban már egy párizsi hotelszoba fala, ami technikailag egy igazán izgalmas megoldás, külön jegyeket kéne árulni a változásra, teltház lenne a BME-ről.

De ahogy azt megszokhattuk, az élet nem áll meg, Buda Népszerű Mártonja sem teszi el télire a rendezői gondolatok. Hamarosan kezdődik a Szent Péter eserényője próbafolyamata, természetesen arról is beszámolunk majd.