Ismét lezárult egy évad, de ezt már korábban is elmondtuk éppúgy képletes könnycseppet törölgetve a szemünk sarkából, ahogy most is tesszük, és ahogy tettük azt 30 év alatt – ezt el sem fogják hinni – még 29 másik alkalommal.

Na de mivel is lehetne találóbban búcsút venni egy évadtól, mint egy házi főpróbával? Mert hát ha már lepihenünk néhány hónapra, akkor azért nekünk is kell valami, amin elmerenghetünk két felújítási munkálat és unott, nyáresti poharazgatás között anélkül, hogy hekkekre és forróságra gondolnánk. Helyette legyen inkább a fejünkben egy ropogósan friss előadás, ami ősszel – bízzunk benne – legalább akkorát szól, hogy még a nagykörút is attól visszhangzik majd.

Ezért aztán a már korábban említett Lovagias ügyet még izibe – na nem kapkodva, hanem magabiztos lépésekkel – összeraktuk.. na jó, összerakták, mert e sorok írója például egészen mással volt elfoglalva. Hogy kik? Nos, a technikai részét már bemutattuk, és arról is tettünk már említést talán, hogy Verebes István ült be a rendezői székbe, de végignézve a stáblistán azért nem az ő neve az egyetlen, amivel jónéhányszor találkozhattunk már.

Mert hát a főszerepben Bajor Imre, és ugyanezeken a deszkákon – apró csúsztatás, mert pl ezek a deszkák biztosan nem azok a deszkák, de tetszenek érteni – játszik Csoma Judit, Lorán Lenke, Balázsovits Edit, Árpa Attila, Balázs Andrea, Megyeri Zoltán, Agárdi László, Karsai István, és Földvári Péter is. Így aztán Bruce Willis (leszámítva az Árpa Attilával közös jelenetét) már-már elbújhat a katonai helikopterrel a hollywoodi felirat túlsó oldalán, mert a Kelenföldi Pampák színháza felvette a kesztyűt.

Na de viccet félretéve, tehát Lovagias ügy házi főpróbánk volt, az meg azért csak nem az igazi rendes bemutató előadás nélkül, és bár a saját függönyünk szeptemberig már vakációzik, azért a Bujtor István Szabadtéri Színpadon mi július 6-án csak megmutatjuk, milyen is az az ügy, ha kellőképpen lovagias. Na persze a mi megint csak nem azt jelenti, hogy mi, mert én pl esküvőn fogok beszédet mondani, amitől úgy félek, hogy… na de ez meg már egy egészen másik blog egészen másik bejegyzése.