Interjú Bíró Kriszta színművésszel

Bíró Krisztával a Janika premierje előtt két nappal beszélgettünk a Karinthy Színház Stúdiótermében.

Honnan jött a Janika című előadásban való részvételed? Megkerestek Gizi szerepével, vagy már korábban is volt arról szó, hogy elkészítitek ezt az előadást?

Ez egy szép, és voltaképpen igen romantikus történet. Ugyanis Honti György, az előadás rendezője, nekem 14 éves korom óta barátom, egy gimnáziumba jártunk. Először tizenöt évvel ezelőtt vetődött fel, hogy csináljuk meg ezt a darabot, amiben én játszanám Janikát. Próbálkozott is Gyuri, de akkor úgy tűnt, ez a hajó elment. Most pedig egyszer csak Karinthy Márton úgy döntött, hogy mégiscsak „felszállhatunk”, így végül megcsinálhattuk az előadást.

Milyen érzés egy klasszikussá nemesedett vígjátékban szerepelni?

Őszintén szólva, amikor az ember elkezd próbálni egy szerepet, akkor egyáltalán nem gondolkodik azon, hogy ez egy klasszikussá nemesedett vígjáték-e. Ez a darab a magyar, háború előtti vígjátéki hagyományoknak egy egészen kiváló példája. Nem véletlenül született belőle az utóbbi évtizedekben számtalan előadás, és ugye egy film is, Turay Ida főszereplésével, akinek egyébként eredetileg írta Békeffi István a művet, akinek a felesége volt. De ha az ember elkezd próbálni egy szerepet, akkor sokkal inkább annak a szerepnek az igazságai, vágyai, szenvedélyei, a kapcsolatrendszere izgatja, nem pedig az, hogy magának a vígjátéknak milyen múltja van. Ez egy isteni szerep, csomó mindent el  lehet benne játszani, és ez borzasztó nagy öröm. De hogy a darab maga színház-, és irodalomtörténetileg mit jelent, az kizárólag próba előtt és után fogalmazódik meg.

Milyen hasonlóságokat vagy különbségeket látsz az általad, és a korábban mások által megformált Janika között?

Ilyen összehasonlítgatás az én fejemben nincsen, nem is volna értelme, mert akkor ez egy rosszízű versengés volna, amiben az ember meg akarja mutatni, hogy valamiben más, vagy jobb, mint a többi színésznő. Én minden kolleginát nagyon tisztelek, aki ezt eljátszotta, illetve majd még el fogja az elkövetkezendőkben. Ez az én Gizim. Ami a különbség, az annyi, hogy én én vagyok, ők pedig ők. Tehát a személyiségünkben rejlő különbségek azok, amik megkülönböztetnek minket, mint Gizit.

A Színház-, és Filmművészeti Főiskoláról korábbi osztálytársaiddal, Moldvai Kiss Andreával és Mihályfi Balázzsal játszol együtt ebben az előadásban. Milyen érzés velük újra egy színpadon szerepelni?

Mi hárman a diploma után együtt szerződtünk Szolnokra, akkor ott együtt voltunk két évadon keresztül, aztán szétváltak útjaink. De éppen Honti Györgynél Füst Milán Margit Kisasszonyában együtt játszottam Andreával, és egyébként Fazekas Istvánnal, aki itt a direktort alakítja. Tehát azért találkoztunk az elmúlt években, de ez mégiscsak egy különleges helyzet, amit nagyon élvezünk mindhárman.

Most lépsz először a Karinthy Színház színpadára. Hogy tetszik itt, a „Kelenföldi Pampákon”?

A gyerekkorom miatt engem nagyon sok minden a kerülethez fűz. A nagyszüleim Albertfalván éltek, és aztán később én magam is laktam a Móricz Zsigmond térnél, így ez a környék nekem borzasztóan kedves. A Kelenföldi Pályaudvaron számtalanszor szálltam fel a nagyszüleimmel a velencefürdői vityilló felé induló vonatra. Itt én jól érzem magam, és mindig megrohannak a gyerekkori emlékeim, amikor felülök a 49-es villamosra a Vámház téren és elindulok ide. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és nagyon tiszteletre méltónak tartom Karinthy Mártonnak ezt a vállalkozását, és adja az ég, vagy a sors, hogy ez még sok-sok évtizedig így legyen.