HTML

Karinthy 90

Bejárás a Karinthy Színházba a művészbejárón keresztül avagy egy budai színház színes-szagos világa a színfalak előtt és mögött.

Karinthy Színház a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

2012.05.17. 11:12 Nird

Karinthy Szalon a Hadikban - I.

A Karinthy Színház ígéretünknek megfelelően kicsit szakított a szokásaival, kilépett a Bartók Béla 130-as szám alatti ajtón és átsétált – jó, jó villamosozott, mert elég ramaty idő volt -  a Hadik Kávéházba, ahol három részes programsorozat indult Karinthy Szalon a Hadikban néven, de erről talán már hallottatok.

A beszélgetés, amin Buda Népszerű Mártonja mellett Szabó Ágnes és Orlai Tibor vettek részt, sokak érdeklődését felkeltette, az említett kávéház egyébként egyik asztalán Karinthy Színházas plakettel  díszített galériája meg is telt. Első témánk a magánszíházak finanszírozása, darabválasztása, és mindennapi élete volt, és őszintén megvalva nekünk, a 30 éves színház munkatársainak külön élmény volt látni, hogy sok nézőnk nem csak előadásainkat követi, hanem egyéb programjainkat is, a pezsgőt is csak azért hagytuk bontatlanul, mert hétfő délután csak nálunk jóval nagyobb urak koccintanak!

 

Abba, hogy miről volt szó (bulvár vs. művészet, állami pénz vs. mecenatúra, és gyerekek vs. idősebb közönség) különösebben nem mennénk bele, mert az Újbuda TV amúgy is kint volt kamerával (és mi sem felejtettük otthon a sajátunkat) szóval hamarosan mozgóképen mutatnánk inkább be a megszólalók véleményét.

De ne feledjétek: az érdekes és izgalmas programsorozat hétfőn, május 21-én folytatódik. Találkozzunk 17.00-kor a Hadikban ezúttal vidéki és a budapesti teátrumok összehasonlítása céljából.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://karinthy90.blog.hu/api/trackback/id/tr394521863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása