Itt a tavasz, blogolási kedvünk a rügyek számával egyenes arányban nő, lássuk, mit tartogat mára számunkra a Karinthy még ha ezúttal nem is a Színház, hanem a Márton. A mostani posztban két legyet ütünk egy csapásra, úgyis hamarosan ellepik a konyhát az idegesítő kis bogarak vagy rovarok, tényleg majdnem megbuktam biológiából.

Az első témánkhoz sétálunk egy kicsit, mert nem vagyunk mi olyan gonoszak, hogy azt sugalljuk, más színház nincs is a Földön. Ezért aztán arra buzdítjuk (állásunkat féltve) a blog-barát nagyérdeműt, hogy csak és kizárólag március 27-én ne a 49-es villamosra szálljon, hanem a Kamra felé vegye az irányt, délután kettőkor itt mutatják be ugyanis Karinthy Márton A vihar kapuja című könyvéből készült előadásukat a Színház-, és Filmművészeti Egyetem III. éves ifjú titánjai Novák Eszter és Selmeczi György vezetésével. Így ha lenyomtuk a vasárnapi húslevest és csirkepaprikást, de az állatkertbe még nincs kedvünk kimenni, akkor ez versenyképes alternatíva lehet. Igaz, gallyazó elefántok biztos nem lesznek.

Na persze ezzel egy Eszter Hagyatékát kockáztatunk, de a rendeszeres Bartók Béla 130 dózisunkat még azért este nyolckor egy Csodás vagy, Júlia előadással magunkhoz vehetjük.

A másik érdekességhez elég kinyitni az ablakot, hadd vigye ki végre a huzat a tél álmosító szagát a lakásból. Aztán blog olvasás, nassolás, vagy épp magunk elé meredő borozgatás közben meghallgathatjuk, miről beszélgetett Buda Népszerű Mártonja a Rádió Q műsorvezetőivel a Hét Dolgozójában, íme ehhez egy kis segítség, jó szórakozást:

A hét dolgozója: Karinthy Márton - 2011.03.19. by AHétDolgozója.Karinthy

Szóval az van, hogy mikor elindítottuk ezt a blogot, akkor bekerült abba a bizonyos kalapba egy nagy halom ötlet, hogy mivel lehetne feltölteni egy ilyen felületet. Az egyik legérdekesebb vállalás a színház előtti idők leírása volt, engem speciel tényleg érdekelt, hogy miként alakult át a Haladás mozi Buda népszerű színházává. De bármennyire meglepő, az interneten alig találni valamit, az egyik legeredményesebb google szörcsöm az itt látható térkép volt. Aztán találkoztam az információs szupersztráda egyik pihenőjében Harmadikkal, a budapesti mozik nagy ismerőjével, beszélgettünk kicsit, és rögtön sokkal okosabb lettem.

Az már eddig sem volt nagy titok, hogy a Karinthy Színház országos cimborája a Nemes Nagy Ágnes diákjainak. Egyrészt ugye ott van a Cabiria, de persze a Tavasz Ébredése, az Árvácska, és az Aranysárkány szólt igazán nagyot.

Beszéltünk már ifjúsági előadásokról itt több ízben, de tegnap a színpadon volt a pedagógia, nem a nézőtéren, hiszen az iskola fiataljainak vizsgaelőadását mutatták be Fiatalság Bolondság címmel. A négy hetes próbafolyamat végén született operett előadást Naszladi Éva rendezte, és a szerepeket a végzős hallgatók formálták meg.

Új rovatba kezdünk, előre tekintünk, bele a jövőbe. Na azért annyira nem, hogy kiderítsük, az Inkáknak igazuk lesz-e, vagy sem, épp csak annyira, hogy fellapozzuk az eheti műsorújságot, és ajánljuk a kedves olvasónak/színházlátogatónak az előadásokat.

Megkésve bár, de törlesztek. Szóval a hét elején volt Valentin nap, egyesek szerint a virág-, és bonbon-árusok, mások szerint a bárpultnál magányosan italozók világnapja, megint mások szerint meg a szerelem, a párkapcsolat és a gyertyafényes vacsora estéje. És persze a Bálintoké, de ők meg ezt úgyis tudják.

Na most a Karinthyban azért ennél sokkal érdekesebben telt a február 14-e.

Mivel ma délután 5-kor ismét Aranysárkány lesz a Karinthyban, ezért úgy éreztem, ideje megosztani Major Attila képeit az olvasókkal hátha valaki épp a közelben jár, vagy még esetleg nincs programja február 22-ére. És ha már webes alkalmazásokat is használunk, hát tessék ide kattintani még több Sárkányért.

Közeleg az idei évad utolsó nagy dobása a Karinthyban. Vagyis egy Cabiria, egy Furcsa Katona, egy Balaton Csillaga, és egy Aranysárkány után sem dőltünk hátra, hogy szép volt srácok, én egy sört kérek meg egy perecet, hanem dolgoztunk és dolgozunk tovább, hogy bemutathassuk a Hippolytot. A lakáj tehát a Bartók Béla úton fog ismét belekavarni Schneiderék életébe.

Az Aranysárkány jött, látott, győzött. Akár ennyi is elég lehetne erről, mert hát mindenki nézze meg, és győződjön meg róla saját maga, engem megvett kilóra a premier, igaz, már a főpróbán egyértelművé vált, hogy itt valami határozottan kerek, egész van születőben. Persze (csak hogy a Vidovszky/Karinthy tengelyen maradjunk) már a Tavasz Ébredése és az Árvácska is komoly játékos volt, de ezzel a darabbal mindegyikük legalábbis komoly kihívóra talált.

Van egy része a színháznak, ami talán még eldugottabb és még titokzatosabb a néző számára, mint amit a bársony függöny takarta világ mutathat, de legalábbis ott áll mellette a startvonalnál. Eldugottabb, mert egy olyan lőrésből végzik munkájukat, amit sok háborúban megirigyelnének, és titokzatosabb, mert olyan gombokat nyomogatnak, amiket haladó gamer sem ért igazán, nem hogy a technikától idegen utca embere. Az itt dolgozókkal nem lehet találkozni a művészbejáró előtt parkoló autónknál előadás után, és még csak azt sem vesszük észre, ha leülénk mellénk a villamosra. De ha nem lennének ott, az lenne az első, ami feltűnne.

Lassan a tűlevelek elborítanak minket, az ajándékok csomagolópapírját, amelyeket a környezetvédők nagy örömére egyre kevesebben használnak, elvitték a kukásautók, és a világ úgy ahogy van, visszarázza magát a dolgos hétköznapokba. Igaz, két ünnep között vagyunk, pontosabban A két ünnep között, így azért egyelőre még minden kicsit lassabb, kicsit ráérősebb, de nem a Karinthy Színház színpadán.

 Miközben a színházban gőzerővel folyik a Prima Donna próbája, és gyöngyöző homlokú színészek és technikusok készülnek a premierre, e sorok írója a beiglitől és fenyőtől illatos szobából tudatja az olvasókkal, hogy elindult a Karinthy Színház hivalatos „Facebook oldala”, amit mindenki kedvére like-olhat vagy tetszikezhet vérmérséklettől és nyelvi beállításoktól függően. Szeretnék, ha ez is egy módja lenne annak, hogy a minket érintő híreket, eseményeket ha csak néhány mondatban is, de megosszuk a közönséggel. Ide tessék kattintantani.

 Az alábbi szöveget azzal a céllal közöljük, hogy lehetőség szerint egy beszélgetést indítsunk az olvasók között, így örömmel és tárt karokkal várjuk az észrevételeket, és a véleményeket.

Mondhat bárki bármit, a Karinthy Színháztól azt nem lehet elvitatni, hogy decemberben úgy a lovak közé csapott, hogy azt öröm nézni. Három darab van készülőben, az egyik ezek közül a sztárparádás Hyppolit, a másik a szilveszterre időzített Prima Donna, a Balaton csillaga, a harmadik pedig az Aranysárkány Vidovszky György rendezésében. Ennek a bejegyzésnek a középpontjában ez utóbbi áll, hiszen egyúttal így beszélhetünk kicsit az ifjúsági darabokról, a színház egyik legkomolyabb és legfelelősségteljesebb vállalásáról.

Tegnap az egészségesnél kicsivel hosszabb idő óta először voltam a Karinthy színház látogatója mint néző, de még milyen jó, hogy megtettem, a Tortúrát nyugodt szívvel ajánlhatom mindenkinek, íme egy kis ízelítő:

 A színészekkel, súgóval, és egy alkalmi krónikással megtöltött busz kerekei finom huppanással lefordultak a Karinthy Színház előtti padkáról, az utolsó érkezők levetették a kabátjukat és helyet foglaltak a még szabadon lévő üléseken, és egy Háda János-féle sightseeinggel útnak indultunk Siófokra. A Büszkeség és Balítélet ugyanis nem várt tovább arra, hogy siófoki nézők jöjjenek Budapestre, és inkább maga ment a Kálmán Imre Kulturális Központba, hogy megmutassa magát.

Az alábbi videó egy kis előzetes, kedvcsináló a Furcsa Katonához, special thanks to Ridzi Gábor.

 Ezt a múlt heti videót ma reggel találtam, hát legyen szó még egy kicsit a Furcsa Katonáról, számunkra ez a beszélgetés izgalmasabb fele:

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Furcsa Katona finishbe ért, megérdemelt vastaps közepette ünnepelte az ősbemutató közönsége mindazt, amit az azt megelőző két órában látott. Meg kell, hogy mondjam, izgalmas, nagy falat volt ezt végigcsinálni, hat héten keresztül sikerült eljutnunk odáig, hogy a Moldova György által megálmodott vígjátékot bemutassuk a Nagyérdeműnek. Lássuk tehát a pontot az i-n, vagyis egy próbafolyamat végét.

Tehát a részpróbák végeláthatatlan soránál raktuk le a fonalat, itt is vesszük fel, vagyis egészen pontosan ott, hogy a színészek már rutinosan járkáltak fel s alá a színpadon a rendező instrukciója szerint. Közben a háttérben a gépezet dolgozott tovább, Nyitrai László például zeneszerzőként csatlakozott a kis csapathoz, és Máthé Zsolt dalszövegével együtt megalkották a „Vagy az ágy vagy a vágy” filmzenét, amiből mi egy sort ismertünk a szövegkönyvől, ők pedig egy romantikus tangót tettek le belőle az asztalra. Természetesen, amint az megfelelő minőségben hozzám kerül, azonnal meg is osztom itt, mert Debreczeny Csaba úgy énekli a szöveget, mintha világ életében két háború közötti filmszínész lett volna.

A Te Furcsa Katona a múlt hét végén célba ért. A jelmezek, a díszlet, a zene, és a színészek játéka (büszkén mondhatjuk) egy kerek egésszé értek, de e sorok írója helyett inkább meséljenek az egyik főpróbán készült képek, amikért köszönet jár Major Attilának. (A képek értelemszerűen poénvadászok, így kérünk mindenkit, hogy csak óvatosan kattintson)

 Reggel hatkor a Bartók Béla út csendes, mozdulatlan mint egyszeri pesti fiatal egy átmulatott éjszaka után. A villamos épp, hogy csilingel, a város is még csak keresi a napi lendületét. A Karinthy Színház különbejáratú Borikája kulcsával fordít egyet a bordó keretes üvegajtó zárján, és munkához lát. A takarítás csendes óráiban, amikor az utolsó nyomai is eltűnnek az előző esti tömegnek és jókedvnek, és amikor a szemetesekbe kerülve új zsákok várják az újabb, felvonások közti szünetet, a színház többi része még mozdulatlan. Az öltözőkben fogasra akasztva, némán várják a különféle történetek kabátjai és felöltői, hogy újra színészek vállain éljék át a már ismert történeteket, a kellékek kaotikus rendben sorakoznak pincétől a padlásig, a színpad lámpái pedig hidegen, az előző estét kipihenve várják, hogy újra fénnyel árasszák el a színpadot.

A Te furcsa katona (ami meglepő könnyedséggel és gyorsasággal dobta le magáról a"te” szócskát a mindennapokban és ha nincs Katona József akkor van rá egy komoly fogadásom, hogy a jelző sem lett volna hosszú életű mert ugye a Kispál is csak Kispál volt amíg volt, béke poraira) az olvasópróba után bevonult a színpadra, és mindenki nekilátott, hogy elhelyezze magát vagy a széksorokban, vagy a takarásban ami ekkor még igen foghíjas volt, szóval onnan sem lehetett lemaradni semmi komolyabb eseményről.

És ez volt az a pillanat, amikor a múltkorjában említett műszak és a művészeti munka búcsút intett egymásnak egy kis időre mert amíg a színészek és a rendező az úgynevezett rendelkező próbákon azt nézegették, hogy merre hány méter, és mit gondol Veri Feri, a darabunk egyik karaktere (egy igen hatásos Lázár Balázs jelmezben), miért is annyi az az annyi, addig a háttérben szorgosan dolgozó csapat is munkához látott a távoli, relytélyes műhelyben ahonnan majd valamivel későbbmár úgy jönnek ki a színpadi elemek, mintha öröktől fogva ott tárolták volna a díszlettervező elképzeléseinek és a srácok munkájának hála. Persze az addig is ideiglenesen felállított falak közt egyre magabiztosabban bóklászó színészek nem jöttek zavarba attól, hogy még egy valamirevaló önkényuralmi jelkép sincs a falakon és a pártszolgálatosok sem gépfegyverrel masíroznak.

 Amikor ezt a blogot a közelmúltban elindítottuk, fogadkoztunk, hogy így nem reklám és úgy nem öncélú hírverés (én legalábbis magamban mindenképp). Ettől függetlenül bízunk abban, hogy az alábbi szórólap tekintettel a témájára nem is csapja tarkón senkinek az ingerküszöbét, mert egyrészt ugye a károsultak segítése még sosem volt rosszul időzített vagy helytelen, másrészt meg hát Süsüről beszélünk.

Ha a baráti társaságomban szóba kerül a munka a Karinthy Színházban, néhány kérdés persze már rögtön adja magát, ott van képzeletbeli cellukszszal a képzeletbeli faliújságon, hogy „Az az amelyik ott van a Bartók Bélán?” rögtön az alatt a valóságtól elrugaszkodott feltevés alatt, hogy „Miért, te színész vagy?”. Balra persze az örökérvényű „És akkor te ismersz celebeket?” lifeg a huzatban, de szerencsére azért jópáran veszik a fáradtságot, hogy magáról a munkáról kérdezősködjenek. Innen pedig már csak egyetlen emberesebb karnyújtásnyira van a mostani post témája is, vagyis egy próbafolyamat bemutatása. Nézzük tehát, hogy hol kerül a karakter a szerepbe, a pátosz a halálba, vagy akár a csizma az asztalra.

 Karinthyt nem kell senkinek bemutatni. Sem a Frigyest, sem a Ferencet, sem a Mártont, sem pedig a színházat. Előbbiekről blogot legfeljebb a rettentően lelkes magyar szakosok indítanának, utóbbiról pedig azon túl, hogy köszöni szépen, létezik, 29 éve világot jelentenek a deszkái, és hogy a Bartók Béla úton van, sok egyebet nem lehet elmondani, tessék szépen meglátogatni, abból látszik, hogy akkor most színház-e a színház (igen) vagy klubegylet a tizenegyben (nem).